Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódik a palesztin per

A palesztin tanúk befogták fülüket, és elutasították az ügyészek kérdéseinek megválaszolását vasárnap Tel-Avivban, ahol folytatódott az Izrael elleni palesztin felkelés, az intifáda egyik vezetőjének, Marvan Bargutinak a pere. A palesztin vezető egyik közeli munkatársa, Nasszer Abu Humeid hangoztatta, hogy nem ismeri el a bíróság illetékességét, s csakis nemzetközi bíróság előtt hajlandó tanúskodni, miközben az izraeli hadsereget vádolta háborús bűncselekmények elkövetésével.


Dátum: 2003-04-06 13:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9037
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:19.061085, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Marvan Bargutit, a Fatah ciszjordániai vezetőjét, aki Jasszer Arafat egyik lehetséges utódának tekintenek, egy évvel ezelőtt vették őrizetbe Rámalláhban, s azzal vádolják, hogy a sok izraeli halálos áldozatot követelő intifáda egyik fő irányítója volt. Barguti perének tavalyi kezdete óta tagadja az ellene felhozott vádakat, hangoztatva, hogy ő a palesztin mozgalom egyik politikai vezetője. Bargutit legutóbb - néhány héttel ezelőtt - megbilincselve és a földön vonszolva vitték ki a tárgyalóteremből. A bíróság a per végéig meghosszabbította fogva tartását, s elutasította, hogy óvadék ellenében szabadlábra helyezzék. Védői szerint politikai perről van szó. Fenntartják, hogy a palesztin vezetőt megilleti a hadifogolystátus, s tiszteletben kell tartani a palesztin vezetőnek járó mentelmi jogot.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek