Magyar a pokolban
Dátum: 2009-01-28 09:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:27.529093, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tárgy: magyar a pokolban
Kedves Orbán Viktor!
Egy történetet szeretnék Önnek elmondani. A tárgymegjelöléssel az Ön egyik régebbi beszédében elhangzó viccre utaltam, ami jól illeszkedik mondandóm lényegéhez.
Karácsony táján a szokásos családi programok alkalmával egy vidéki rokonunknak próbáltam elmagyarázni az agrártámogatások lényegét, aki meglehetősen dühösen panaszolta: jogtalannak érzi, hogy "csak úgy" támogatás jár a gazdáknak. Kárörvendően kommentálta az idei mezőgazdasági veszteségeket, a nyomott árakat. Érvemre: "ha nem kapjuk meg, amit másutt Európában, abba belepusztulhat az egész ország", az volt a válasz: "Hát akkor dögöljön is meg az ország!" Először nagyon dühös lettem, s mert indulatból inkább nem beszélek, tovább hallgattam mondandóját az általa megszenvedett beszolgáltatós-padlássöprögetős rendszerről, majd az azt követő, kemény munka árán megvalósuló fejlődésről. Lassan megértettem, hogy itt ismét az agyonhallgatott nemzeti történelmünk és a benne megélt "néma", személyes történetek destruktív hatásairól van szó. Nem beszélünk, vagy nem beszélünk eleget azokról a méltánytalanságokról, amelyeket legsúlyosabban az idősebb, de ma már a rendszerváltozás csapdáit, a jelenlegi kormány ténykedését megszenvedő fiatalabb generációknak is át kellett élnie. Hallgatunk arról is, amit mindannyian látunk: segélyekből, kiszolgálva, ám egyszersmind kiszolgáltatva élnek közöttünk sokan, akik egy jobb, méltányosabb rendszerben tudnának tenni azért, hogy saját sorsukon javítsanak.
Gregory Bateson az első világháborút lezáró békeszerződések kapcsán jegyezte meg: a megállapodások súlyosan demoralizálták Európát, de különösen Németországot (rólunk nem szólt). További szociálpszichológiai kutatások is azt erősítették meg, hogy akivel méltánytalanul bánnak, nem valószínű, hogy megnemesedve kerül ki a játszmából. Ha a méltánytalanságot nem ismerik el, nem állítják helyre, ez pusztítani fogja a társas-társadalmi kapcsolatokat, ellehetetleníti egymás megértését, segítését.
Az idősebb generáció - az MSZP volt és jelenlegi szavazótáborának jó része - most komoly csapdában van: a rendszerváltozáskor, s a "jobboldali" kormányok alatt úgy érezhették, életük munkájának értelmét, az általuk átélt és személyesen átérzett hőstörténeteket tagadják meg, vonják kétségbe. Márpedig ez olyasmi, ami talán a 13. havi nyugdíj elvesztésénél is jobban fájhat, megkeseríti, önzővé, elszigeteltté, rideggé és kétségbeesetté teszi az embereket. Ugyanakkor látják, hogy a jelenlegi kormány becsapta, kijátszotta őket, ám ha ezt elismerik, a csapda tovább mélyül: hiszen ezeket az "elvtársakat" éppen ők jutatták hatalomra. Így aztán inkább "nem is értik", miről szól az elégedetlenség, a tüntetések, a sztrájkok stb. Jó volna, ha sikerülne hitelesen kommunikálni, hogy az idősebb generáció valós teljesítményeit, jó szándékát mindannyian elismerjük, s akik elárulták értékeiket, szinte semmissé tették mindazt, amit elértek, azok nem a "jobboldalon" keresendőek. (T. Szasz szerint a kommunisták mindösszesen kétféle szerepkészletet ismernek: az elnyomottét és az elnyomóét. Ezeket tudják ugyan váltogatni, de ebből még nem lesz rendszerváltás.)
Végül, visszatérve a vicchez, pokolra minden újszerű törekvés ellenére a bűnösök kerülnek: remélhetőleg most ők fogják minél hathatósabban lehúzni egymást. Úgy érzem, ez a folyamat már megkezdődött, csak félek, nagy lesz az örvény.
Munkájához sok sikert kívánok. Nagyon remélem, hogy hamarosan ismét Ön lesz Magyarország miniszterelnöke, mert Ön azt is tudja, hogy itt most nem csupán gazdasági módszerekről meg túlélésről van szó, hanem társadalmi célokról és életcélokról. Azaz, "az ember minden hogyant kibír, ha van miért."
Tisztelettel és szeretettel üdvözlöm: