Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új választás kell!

Gyurcsány Ferenc és kormánya mára végleg hiteltelenné vált: sorozatosan ellentmondásba kerülnek saját magukkal az adócsökkentés és az IMF hitellel kapcsolatban. Ezt a feszültséget csak új országgyűlési választásokkal lehet oldani - hangzott el Répássy Róbert sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2009-01-28 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127845
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:37.379037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz és a KDNP szerint a júniusi európai parlamenti választásokkal egy időben kellene megtartani az új országgyűlési választásokat is - mondta sajtótájékoztatóján Répássy Róbert.

Immáron végérvényesen bebizonyosodott: a kormány képtelen a válság kezelésére és még tovább súlyosbítja a helyzetet az ország eladósításával - hangsúlyozta a politikus, majd hozzátette: minden egyes perc, amit ez a kormány hivatalban tölt, újabb eltékozolt időt és újabb károkozást jelent.

Kudarcba fulladt Gyurcsány Ferenc utolsó nagy nekirugaszkodása is, hiszen a többnapos egyeztetés-sorozat után sem tudott előállni értelmes tervekkel és homlokegyenest ellentétes kijelentéseket tett - fogalmazott Répássy Róbert, hozzátéve: hétfőn érdemi adó- és járulékcsökkentést szorgalmazott, kedden pedig úgy vélte, hogy önmagában jelentős, radikális adócsökkentésre nincs lehetőség.

Egy ilyen miniszterelnököt és kormányt nyilván senki nem vesz komolyan, ezért véget kell vetni a kudarcok időszakának - szögezte le a fideszes képviselő. A sikeres válságkezeléshez egy, a többség bizalmát bíró, hiteles kormányra van szükség, ehhez pedig új választások kellenek.

A szocialisták folyamatosan össze-vissza beszéltek az IMF- és EU-hitel felvétele kapcsán is. Azt mondták, hogy le sem kell majd hívni a hitelkeretet, tegnap pedig már újabb 132 milliárd forintos hitelt vettek fel. Gyurcsány Ferenc és kormánya végleg hiteltelenné vált - húzta alá a politikus.

Az SZDSZ-frakció közben szerdán ügy döntött, hogy keddi közleményükkel ellentétben mégsem támogatják még a javaslat napirendre vételét sem. Répássy Róbert, a Fidesz frakcióigazgatója erre reagálva Bibó Istvánt idézve azt üzente a liberálisoknak, hogy egy demokrata nem fél, különösen nem a választásoktól. Hozzátette: segíthetne az SZDSZ-en, ha nem a pártérdeket, hanem az ország érdekeit helyeznék előtérbe.

Kapcsolódó elemek