Szigorít a kormány: két év jár a köpködésért
Dátum: 2009-01-28 21:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:46.196666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juhász Gábor rendészeti államtitkár szerdán ismertette azt az új törvényt, amely a tárca szerint hatékonyabb fellépést biztosít a közrendet, vagy az igazságszolgáltatási és hatósági eljárást megzavarók ellen.
(...)
A nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagja elleni erőszak bűncselekménye ezentúl a közösség tagja elleni erőszak nevet viseli, ugyanis ezentúl e csoportokon kívül a lakosság egyéb csoportjait - például a bélyeggyűjtőket - is védeni kívánja a törvény.
(...)
A bíróságok és más hatóságok zavartalan működését kívánja elősegíteni a hatóság eljárásának megzavarása tényállás: két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő az, aki erőszakos magatartásával az eljárást megzavarja vagy akadályozza; ha meg is hiúsítja, vagy csoportosan, illetve felfegyverkezve követi el, súlyosabban minősül. A köpködés, tojás- és papírgalacsin-dobálás csakúgy, mint a garázdaság esetén, itt erőszakos magatartásnak minősül.