Az Ybl Miklós Egyesület ünnepsége
Ybl Miklós születésének évfordulója alkalmából vasárnap rendezték meg az építő-szakma ünnepét Budapesten. A 189. éve e napon született építész nevét viselő közhasznú szervezet ezúttal is az alkotó nevét viselő budai térre, az Ybl Miklós szoborhoz invitálta az érdeklődőket, amellyel szemben az építőmester által tervezett Várkert Bazár áll.
Dátum: 2003-04-06 15:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9041
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:20.365571, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szervezők meghívták annak a kanadai és angol befektetőkből álló Foundation Kft.-nek az ügyvezető igazgatóját is, amellyel a Várkert Bazár felújítására szerződést kötött a Budai Várgondnokság Kht. tavaly decemberben.
A Budapesten orvosi diplomát szerzett, eredetileg építész Farshad Khazei kanadai állampolgár megbízásából Bánáti Béla és Hartvig Lajos építészmérnökök vettek részt az eseményen. Tájékoztatásuk szerint a Foundation Kft. 60 évre kapott hasznosítási jogot a megállapodás alapján.
A világörökség részét képező épületre a Bánáti-Hartvig Építész Iroda készítette el a hasznosítási programtervet, amit az engedélyező hatóság, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal jóváhagyott.
A tervezés e tanulmányterv alapján folyik: az építési engedélyi tervek beadási határideje idén július 31.
A szakemberek elmondták: a Várkert Bazárt lezáró volt lakóépületekben irodákat alakítanak ki. A bazársor, az épületegyüttes középső, valamint a bazársor mögötti rész fő funkciója a kultúrával és a vendéglátással lesz kapcsolatos, illetve a föld alatt parkolót alakítanak ki.
Ismertetésük szerint a beruházási költségek egyharmadát is kiteheti a műemléki rekonstrukció összege.
A beruházás kezdetét tudakoló kérdés kapcsán elhangzott: a tervek szerint az első szakaszban, várhatóan a jövő évben megkezdődik a bazársort lezáró épületek átalakítása.
Az Ybl Miklós által tervezett Várkert Bazár történetéhez tartozik, hogy az árkádsorban egykoron üzletek működtek, majd meghatározó funkcióját 1883-ban, Strobl Alajos műtermének kialakításával nyerte el. Az elmúlt százhúsz év alatt a loggiasorban létesített műtermekben szobrászok generációi dolgoztak.
A Várkert Bazár a II. világháború alatt erősen megrongálódott. Több mint negyven évvel ezelőtt restaurálták a képzőművészeti alkotásokkal együtt. 1961 és 1982 között ifjúsági parkként is működött.
MTI - fidesz.hu