Képviselők támogatását kéri a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke
A térség országgyűlési képviselőinek támogatását kéri a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, mivel úgy tudják, hogy a megyei Szent György Kórház európai uniós pályázatát tartalékhelyre sorolták, ami egymillió ember egészségügyi ellátását érintené hátrányosan - közölte maga az elnök szerdán Székesfehérváron.
Dátum: 2009-01-29 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127890
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:51.874398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balogh Ibolya a kórház összintézményi értekezletén elmondta: az Új Magyarországi Fejlesztési Terv keretein belül kiírt Infrastruktúra-fejlesztés az egészségpólusokban elnevezésű kiemelt uniós pályázaton a kórház pályázatát a 9., azaz tartalékhelyre sorolták.
A meghívásos pályázat célja az volt, hogy minden régióban legyen egy olyan csúcsintézmény, amely szakmai, infrastrukturális és technikai felszereltsége révén alkalmas a térségben lakók magas színvonalú egészségügyi ellátására.
Ha a székesfehérvári kórház nem jutna hozzá az uniós támogatással megvalósítható fejlesztési lehetőségekhez, a Közép-Dunántúlnak nem lesz ilyen egészségügyi csúcsintézménye - tette hozzá Balogh Ibolya.
Mint mondta, a pályázat eredményéről szerdáig sem a fenntartó önkormányzat, sem a kórház nem kapott hivatalos értesítést. Ezért abban bízik, hogy "fatális tévedésről", s nem "diszkriminatív döntésről" van szó.
Hozzátette: a térség országgyűlési képviselőinek támogatását kéri ahhoz, hogy a kórház is megkapja az uniós fejlesztési lehetőségeket.
Szabó László, a kórház főigazgatója szerint a döntés szakmailag és morálisan sem elfogadható, mivel hátrányosan érinti a közép-dunántúli régió egész lakosságát.
A pályázat révén mintegy 13 milliárd forintos fejlesztés megvalósítását tervezte a kórház. Fejleszteni szeretné egyebek között a sürgősségi ellátást, korszerűsítené az elavult műszer-és gépparkot, új műtőblokkokat, az operált betegek elhelyezésére új épületszárnyat alakítana ki, s felszámolná a még meglévő százesztendős, korszerűtlen épületeket.