Szocialista érdekszövetség hálózza be Csepelt
Dátum: 2009-01-29 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127894
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:53.115567, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A csepeli kettős gyilkosság utáni napokban már több érintett is előállt a lehetséges "megoldással": vagyis azzal, hogy a szocialista körökhöz köthető iskola igazgatójának azért kellett meghalnia, mert nyomára bukkant egy négy-öt millió forintos sikkasztásnak.
Mégis kevesen tartják valószínűnek, hogy egy néhány millió forintos sikkasztás elegendő indítékul szolgálna egy ilyen szörnyű gaztetthez; a sajtóban szocialista maffiáról és leszámolásról is megjelentek hírek. Ezt természetesen minden érintett tagadja, és a cikk sem állít ilyesmit.
Az azonban biztos, hogy Csepelen a szocializmusból átmentett kapcsolati és pénztőke segítségével egy olyan hálózat jött létre, amely a kerület oktatási és sportéletét teljes felügyelete alá vonta, természetesen az ágazatokhoz tartozó többmilliárdos vagyonnal együtt.