Még mindig tombol az ítéletidő
Csütörtökön reggel még 89 nyugat-dunántúli településen vagy településrészen szünetelt az áramszolgáltatás - tájékoztatott kora reggel az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. igazgatóságának elnöke.
Dátum: 2009-01-29 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127895
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:53.439472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Patay László elmondta: a térségben jelenleg 14 ezer háztartást érint a kimaradás, a legsúlyosabb helyzet továbbra is Zala megyében van, ahol összesen 65 településen okoz problémákat a kedden este kezdődött havazás miatti üzemzavar. A szakember reményei szerint a délelőtt folyamán a fogyasztók többségénél helyre tudják állítani a szolgáltatást, de a kidőlt oszlopok, elszakadt vezetékek megközelítése egyes helyeken jelentős erőfeszítést kíván.
Több helyütt nagyon nehéz a meghibásodások helyszínének megközelítése. A kedden este kezdődött havazás miatt az első időszakban több mint 52 ezer háztartást érintett a Nyugat-Dunántúlon az áramkimaradás. Zala, Vas, Veszprém és Somogy megyei településeken szűnt meg vagy szakadozott a szolgáltatás. Több helyen második napja nincs víz, mert az áramhiány miatt nem működnek a szivattyúk, a központi fűtéssel ellátott házakban pedig szintén emiatt nem tudnak fűteni. Az éjszaka a tűzoltók műszaki mentőgépkocsiján lévő aggregátorral több településen is működésbe hozták a vízkutak szivattyúit, hogy a hálózatba ismét víz kerüljön.