Gyurcsány nem tudja kivezetni az országot a válságból
Gyurcsány Ferenc fél a változástól és az előrehozott választásoktól - ami érthető is, hiszen láthatóan nem szeretik őt az emberek -, de ennek ellenére igenis szembenézésre és változásra lenne végre szükség - hangsúlyozta Navracsics Tibor parlamenti felszólalásában.
Dátum: 2009-01-29 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:01:59.411745, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetője elmondta: sajnálja, hogy a miniszterelnök a meghívott vendégeket csupán biodíszletnek használja. Ők ugyanis azzal a reménnyel ültek be ide, hogy megtudják, mi az oka a válságnak, és milyen megoldási javaslatokkal áll elő a kormány. Ez azonban nem így történt - fogalmazott Navracsics Tibor -, eddig a semmiért ültek itt.
Gyurcsány Ferenc ugyanis elfelejtett beszámolni több fontos dologról is - mutatott rá a fideszes honatya. Egy szót sem szólt például a gazdasági növekedés kérdéséről. A növekedés ugyanis nem a mostani válság hatására torpant meg Magyarországon, hanem 2004-óta csökken. 2009-re már 3 százalékos csökkenés várható - tudatta a politikus. Ez azért furcsa - mondta -, mert a környező országokat is nagyon súlyosan érintette a válság, mégsem került egyik sem recesszióba, csak mi.
"Miért van az, hogy mióta Ön a miniszterelnök, a magyar gazdaság nem sikeres, annak ellenére, hogy Ön magánvállalkozóként nagyon is sikeres volt? - tette fel a kérdést a képviselő.
Nem volt szó az államadóság kérdéséről sem: Magyarország államadósága a GDP-hez viszonyítva ugyanis folyamatosan nőtt az elmúlt néhány évben. 2004-ben 59,4 százalék, 2005-ben 61 százalék, 2006-ban 65 százalék, 2007-ben 67, 2008-ban pedig 68 százalék volt. Idén pedig 71,1 százalék a magyar állam adósága - tájékoztatott Navracsics Tibor.
Gazdasági hanyatlás és magas államadóság. Ez Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének mérlege - szögezte le a képviselő, majd hozzátette: a gazdasági növekedésre és az államadóságra vonatkozó adatokból tisztán látszik, nem arról van szó, hogy a válság egy virágzó és jól működő államra csapott le, hanem egy olyan országra, mely már évek óta bajban van. A régióban minket döntött le lábunkról leginkább a válság, s ennek Gyurcsány Ferenc az oka - fogalmazott a honatya.
A kormányfő átsiklott a munkanélküliség kérdése felett is: amíg 2004-ben 6,3 százalékos volt a munkanélküliség, addig 2008-ban már 7,8 százalék a regisztrált munkanélküliek aránya. Valamint az elmúlt öt évben a 25 év alatti munkanélküliek száma is mintegy 13 ezer fővel nőtt - tájékoztatott az állástalanok számának alakulásáról a képviselő.
De nem megkerülhető a miniszterelnök hitelességének kérdése sem - szögezte le a politikus. Gyurcsány Ferenc ugyanis még mindig Ágnes asszonyként mossa a véres ruhát Őszöd miatt, hiszen a kormányfő is látja, hogy még mindig véres a ruha. Gyurcsány Ferenc hazudott a választópolgároknak, és így mindig rajta fog maradni a hazugság vádja - jelentette ki Navracsics Tibor.
A szocialista kormány mindent elrontott. Az, hogy Gyurcsány Ferencnek már nincs hitele, annak is betudható, hogy a miniszterelnök minden nap mást mond: páros napokon nem, páratlan napokon azonban lát lehetőséget érdemi adócsökkentésre. Ennek a kétségbeesett vergődésnek a legjobb lenne méltóságteljesen véget vetni - mondta a Fidesz frakcióvezetője. "Nézzen szembe a problémákkal, és merjen a választók elé állni!" - szólította fel a miniszterelnököt Navracsics Tibor. Merjen megkockáztatni egy előrehozott választást, hiszen egy választás mindig nyílt kimenetelű, mindenki a legjobbat akarja mutatni, mindenki megpróbálja meggyőzni a választókat, hogy őt válasszák meg.
Gyurcsány Ferencnek hagynia kellene, hogy a választópolgárok dönthessék el, kit szeretnének az ország élére, kit tartanak alkalmasnak arra, hogy kivezesse az országot a mostani helyzetből - fogalmazott a képviselő.
Majd befejezésül hozzátette: "az Ön öt éves miniszterelnöksége engem arról győzött meg, hogy Ön alkalmatlan arra, hogy kivezesse az országot a válságból."