Pótköltségvetés szükséges
A mai napon egy rendkívül előkészítetlen, átgondolatlan, írásbeli előterjesztés nélküli parlamenti ülésre került sor, melyből mindenki számára kiderülhetett: a kormánynak fogalma sincs arról, hogyan kellene a válságot kezelni - jelentette ki Varga Mihály csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-01-29 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:02:11.450799, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mai ülésen nyilvánvalóvá vált, hogy pótköltségvetésre van szükség - szögezte le a politikus. Aláhúzta: a Fidesz már január elején elmondta, hogy a 2009-es költségvetés megbukott. Ezt ma a miniszterelnök is elismerte, azonban nem vonta le az ehhez szükséges konzekvenciákat, és nem beszélt arról, hogy milyen lépéseket kíván tenni annak érdekében, hogy a pótköltségvetési előterjesztés elkészüljön - tette hozzá Varga Mihály. Felmerül a kérdés, januárban mivel foglalkozott a kormány?
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a mostani becslések szerint 300 milliárd forintos eltérés van a tavaly elfogadott költségvetéshez képest, és ha már január végén ekkora eltérés látszik, akkor ennél csak durvább lesz a helyzet. "Az államháztartási törvény egyértelműen fogalmaz, ilyen mértékű eltérésnél pótköltségvetésre van szükség" - mondta el.
A mai napon azt is megállapíthattuk, hogy Gyurcsány Ferenc továbbra sem mer a választópolgárok szemébe nézni - fogalmazott a Fidesz alelnöke, leszögezve: a miniszterelnököt alapvető felelősség terheli a jelenlegi helyzetért.
Varga Mihály arra is felhívta a figyelmet, hogy amíg Gyurcsány Ferenc a parlamentben beszélt 400 ember veszítette el a munkáját, és a forint árfolyama is tovább gyengült. Gyurcsány Ferenc konzultációiról szólva a fideszes politikus kifejtette: a miniszterelnöknek abba kellene hagynia a kudarcos konzultációkat és a lázas semmittevést, mert Magyarország pillanatai drágák.
Varga Mihály emlékeztetett: a Fidesz már tavaly ősz óta három fontos lépés megtételét szorgalmazza, hogy ne mélyüljön a válság. Ez a radikális adó- és járulékcsökkentés, munkahely és beruházásösztönző támogatások a kis- és középvállalkozások számára, és minden felesleges állami kiadás azonnali befagyasztása. Mindezek előfeltétele, hogy először Gyurcsány Ferencnek távoznia kell a magyar politikából - szögezte le a Fidesz alelnöke. 300-400 milliárd forintot csak azzal meg lehet spórolni, ha kormányváltásra kerül sor, ugyanis ma ennyivel többet fizetünk a hitelekért azért, mert Gyurcsány Ferenc a miniszterelnök - fogalmazott.
A Fidesz alelnöke szerint akkora már a baj, hogy a felületi kezelés már hatástalan, ezért radikális - 1.200-1.300 milliárd forintos - adócsökkentésre van szükség. Felhívta a figyelmet arra, hogy a mai napon Gyurcsány Ferenc már a sokadik csomagját jelenti be, mert arról beszélt, hogy ha lesz adócsökkentés, akkor azt milyen adóemelés követ majd. A Fidesz adóemelésben nem lesz partner - szögezte le Varga Mihály.