Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újból meg kell teremteni a civil Európát

Szájer József beszéde elején arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Parlament új épületszárnya Antall József nevét fogja felvenni.


Dátum: 2009-01-16 17:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=127977
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:02:20.418595, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyarság számára az európaiság és az Európához való tartozás mindig kulcselem volt, még akkor is, mikor politikai rendszerek tiltották - hangsúlyozta előadásában az Európai Néppárt - Európai Demokraták Képviselőcsoportjának alelnöke. Mint fogalmazott, a magyar nemzet az elmúlt századok során sokat tett azért, hogy alakíthassa a földrész történéseit. Véleménye szerint nem adhatjuk fel ezen ambíciónkat most sem. "Magyarország egy öntudatos, saját nemzeti hagyományaira büszke ország, ezen képességeinket akkor is meg kell tartanunk, mikor az európai színtéren politizálunk" - jegyezte meg Szájer József.

A politikus rámutatott arra is, erős Magyarországnak erős Európára van szüksége, a két tényező ugyanis szorosan összefügg. Erős Európához arra van szükség - szólt a részletekről -, hogy lezárjuk az intézményi és szervezeti vitákat, emellett vissza kell szerezni a polgárok politikusokba vetett bizalmát is. "Újból meg kell teremteni a civil Európát" - fűzte hozzá. Szájer József a tudáson keresztül való felemelkedés lehetőségét hangsúlyozása mellett a szociális piacgazdaság fontosságát, és közös demográfiai-, illetve erős európai külpolitikai fellépést sürgetett. Végül leszögezte azt is, el kell törölni az európai gondolkodásmódból a tabukat.

Kapcsolódó elemek