Hatalom utolsó vérig
Végsőkig kitartanak a rabosított MSZP-s és SZDSZ-es képviselők Terézvárosban.
Dátum: 2009-01-30 09:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:02:34.842411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Délután kettőre már gyűlt a tömeg a VI. kerületi Eötvös utcában, a karzaton pedig - ahova a rendkívüli testületi ülésre érkezett "népet" felengedték - előkerültek a "Lop Stop" és az "Eötvös utcából a Gyorskocsi utcába" feliratú táblák is. A más alkalmakkor Verók István polgármester kezét csókolgató kisnyugdíjasok nem jöttek el. A karzatról lepillantva az ellenzék molinóját vehettük szemügyre, amelyre lapunk hétfői cikkére hajazva azt pingálták rá: "Rabosított népképviselet?"
Ilyen körülmények között kezdődött meg a rendkívüli testületi ülés, amelyet a Fidesz frakciója hívott össze, hogy kezdeményezze a képviselő-testület önfeloszlatását. Hassay Zsófia frakcióvezető napirend előtti hozzászólásában emlékeztetett, hogy már egy évvel ezelőtt is kezdeményezték ezt, amikor egy Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlanügy kapcsán bilincsben vezették el a vagyonkezelő vezérigazgatóját, aki 18 millió forint kenőpénzt kért a döntéshozók nevében egy ingatlan eladásáért. "Már akkor azt mondtuk, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban - mondta Hassay -, de a szocialista és szabad demokrata képviselők rabosítása után önöknek erkölcsi kötelességük is a lemondás. Önök vádolják a Fideszt azzal, hogy nyomást gyakorol az ügyészségre, amikor ezt a párttársuk, Zuschlag János tette. Az önkormányzat fizeti azt a Kolláth György alkotmányjogászt is, aki önöket a sajtóban mentegeti, s az adófizetők pénzéből adtak fel hirdetést a Népszabadságban a mosakodásukhoz. Önök még csak gyanúsítottak, de megbuktak."
A koalíció részéről Hatvani Csaba (MSZP) alpolgármester válaszolt, Hassayt "Terézváros primadonnájának" nevezte (a nézőtérről harsány pfujolás volt a válasz). Az ifjú szocialista szerint a Fidesz hozta meg azokat a szabályokat 2000-ben, amelyek alapján ők az ingatlanokat eladták, s erre a gyanúsításra is csupán azért került sor, mert az ellenzék felheccelte a sajtót, amihez a díszletet (s ekkor színpadiasan a molinóra mutatott) a Fidesz adja. Ezután szavaztak a kérdésről, ám a koalíció jelen lévő tizenkét tagja nem volt hajlandó napirendre tűzni a testület feloszlatását. Ehhez ugyan minősített többségre lett volna szükség (vagyis tizenhárom szavazatra), de a hatalmon lévőket ez nem érdekelte.
Rabin: Zsákmányközpontú csókosok
"Az, hogy rabosítottak ülnek itt a teremben, nem jelenti azt, hogy jogellenesen kell levezetni az ülést" - mondta Wertán Zsolt (KDNP), aki szerint semmibe vették saját rendeletüket is, amikor nem engedték napirendre sem tűzni a kérdést. Rabin László, hatásköreitől megfosztott SZDSZ-es alpolgármester szerint a "zsákmányközpontú csókosbarát koalíciónak nem a rabosítás miatt, hanem a politikai útonállás miatt kellett volna már korábban lemondania, amikor a világválság kellős közepén új intézményt hozott létre csókos holdudvarának".