Szaddam üzent
Szaddám Huszein iraki elnök vasárnap felszólította az egységeiktől elszakadt iraki harcosokat, hogy csatlakozzanak a hadsereg bármely kötelékéhez. Az iraki államfő újabb üzenetét vasárnap délután egy bemondó olvasta fel az iraki műholdas televízióban. A felhívásban Szaddám Huszein azon iraki harcosokhoz intézte szavait, akiknek - mint szavaiból kitűnt - egységeit nem sikerült újra betagolni.
Dátum: 2003-04-06 17:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:22.894733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök szó szerint arra biztatta katonáit, hogy ebben az esetben "a legközelebbi egységhez csatlakozzanak, s várják a legközelebbi parancsot." Az elnök üzenete azt követően hangzott el, hogy a szövetséges erők szombaton első ízben hatoltak be Bagdadba. Előző nap Szaddám Huszein még sürgette az irakiakat, hogy erősítsék támadásaikat Bagdadon kívül, hogy ily módon enyhítsék az iraki fővárosra nehezedő nyomást. A szombati elnöki üzenetet az állami televízióban a tájékoztatási miniszter olvasta fel.
MTI - fidesz.hu