Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

IMF-vezér: Zavargás törhet ki Magyarországon


Dátum: 2009-01-30 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128031
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:02:38.998904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországi zavargásoktól tart az IMF-kölcsön feltételei miatt Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója. A francia származású bankár a BBC-nek korábban azt nyilatkozta, nincs biztosíték az ellen, hogy akár Nagy-Britaniában, Franciaországban vagy Németországban ne történjenek erőszakos cselekmények a gazdasági válság miatt. Strauss-Kahn úgy látja, a jelenség a nyolcvanas-kilencvenes évek Latin-Amerikájára emlékeztet, amikor az IMF-kölcsönök kemény feltételei elleni tüntetések sokszor erőszakba torkollottak. Az IMF-vezér kérdésre válaszolva azt mondta, hogy Magyarországon, Fehéroroszországban, Lettországban és Ukrajnában látja a legnagyobb esélyét zavargások kitörésének. Megjegyezte, az érintett és a veszélyeztettt országok diplomatái folyamatosan tájékoztatják egymást a kialakult helyzetről, a görög illetékesek például arról informálhatják kollégáikat, hogy a szakszervezetek további sztrájkokat helyeztek kilátásba.

Kerestük tegnap Budai Bernadett és Daróczi Dávid kormányszóvivőket, valamint a Kormányszóvivői Irodát, hogy megtudjuk, a kabinet előtt ismertek-e az IMF-vezérigazgató vészjósló mondatai, de lapzártáig senkit nem tudtunk utolérni. Elektronikus levelet írtunk a Kormányszóvivői Irodának, amelyben rákérdeztünk arra is, hogy a Gyurcsány-kormány mit kíván tenni a zavargások megakadályozására, illetve arra, milyen kemény feltételekről beszél Dominique Strauss-Kahn, ami miatt Magyarországon zavargások törhetnek ki, de erre sem érkezett válasz.

Kapcsolódó elemek