Ötmilliárdos kárt okozott az ingatlanpanama Terézvárosnak?
Wertán Zsolt (KDNP) szerint a VI. kerületi önkormányzatnak akár 3-5 milliárd forintos kára is származhatott 2006 óta több száz ingatlaneladás kapcsán, ha nem helytállóak azok "a baráti értékbecslések", amelyek összességében 11 milliárd forintra taksálták az eladandó ingatlanokat. A párt VI. kerületi politikusa, fővárosi frakciójának tagja erről pénteken sajtótájékoztatón beszélt Budapesten. A politikus szerint elképzelhető, hogy a VII. kerülethez hasonlóan bűnszervezetben elkövetett cselekmények miatt fog büntetőeljárás indulni.
Dátum: 2009-01-30 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:02:46.103399, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wertán közölte: az elmúlt hetekben nyilvánosságra került információk alapján a piaci ártól 30-50 vagy 200 százalékkal tértek el ezek az értékbecslések, így nem kizárt egy ilyen nagyságrendű önkormányzati kár. Példaként említette az Andrássy út 2. számú házat érintő ügyet, jelezve: az ingatlan 2007-ben a 320 millió forintos ár helyett 65 millió forintért kelt el. Wertán kiemelte, hogy már 13 volt és jelenlegi önkormányzati politikust gyanúsítottak meg hűtlen kezeléssel, köztük a polgármestert is. Hozzátette: az eddig napirendre került ügyek arra "a kaptafára épültek", hogy az önkormányzat irreálisan olcsó áron házakat, palotákat adott el bérlőkkel együtt. A bérlőket később valamiképpen, főként kivásárlással eltávolítják, s így nagyon olcsón jut hozzá a vevő egy értékes ingatlanhoz, amely azután rövid időn belül jelentős haszonnal gazdát cserél - mondta az ellenzéki politikus.
"A gyanús ügyek közt" új elemként az úgynevezett bebérlős technikára hívta fel a figyelmet a képviselő, aki szerint ezt a módszert alkalmazták az Oktogon tér 4. szám alatti ingatlan esetében is. Itt a bérlő 2006. március 1-jén került bérleti jogviszonyba az önkormányzattal, s március 16-án már meg is vásárolta a tulajdont, amelyhez így pályázat, piaci verseny nélkül, ingatlanbecslés alapján jutott hozzá. Wertán közölte: mivel a képviselő-testület elé a helyi vagyonkezelő rt. terjeszti az eladásokat, indokoltnak tartja, hogy a képviselőkhöz hasonlóan előzetes vagyonnyilatkozatot kérjenek az rt. vezérigazgatójától, valamint a többi önkormányzati cégvezetőtől, akiket egyébként soha nem pályázattal választottak ki. A KDNP politikusa elképzelhetőnek nevezte, hogy rövidesen a VI. kerületben is hasonló eljárások lesznek, mint a VII. kerületben, ahol már bűnszervezetben elkövetett cselekmények miatt zajlik büntetőeljárás.
Szilágyi Erika, a VI. kerületi polgármesteri hivatal sajtófőnöke a sajtótájékoztatón elhangzottak kapcsán az MTI-nek azt mondta: konspirációs elméletekkel nem kívánnak foglalkozni, továbbra is tartják magukat ahhoz, amit a múlt héten ez ügyben kiadott közleményükben írtak.