Tízcentis hó Szlovákiában
Vasárnap több szlovákiai térségben széllökésekkel kísért hózivatarok voltak. Míg egyes városokban, így például Kassán csúszásgátló anyaggal kellett felszórni az utakat, addig másutt, Vágbesztercén, Puhón és Ilaván ismét be kellet vetni a hóeltakarító gépeket, mert helyenként tíz centiméteres hó esett.
Dátum: 2003-04-06 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9053
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:24.140000, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Havazások voltak vasárnap Pozsony térségében, a Szigetközzel szomszédos Csallóközben is, ahol már kivirágzott barackfák jelzik a tavaszt, de összefüggő hóréteg nem alakult ki. A vasárnapra virradóan és vasárnap délelőtt lehullott hó gyorsan el is olvadt. Hószállingózás volt vasárnap délelőtt a közép-dalmáciai tengerparton Makarskában, Brelában, Tucepiben, havazott a Biokovó hegységen átvezető utakon, valamint a hegység 1782 méter magas Szent György csúcsán, ahol reggel 8 órakor -8 Celsius fokos volt a levegő hőmérséklete. Az egész horvát tengerpart vonalán erős bóra fúj, a széllökések ereje eléri az óránkénti 90 kilométeres sebességet. Szünetel a komphajóforgalom az Észak-Adrián a szárazföld és Cres-sziget, Közép-Dalmáciában pedig Split és Solta-sziget között, valamint a Makarska-Sumartin vonalon. Lemondták a Split-Hvar-Vela Luka-Lastovo katamaránjáratot.
MTI - fidesz.hu