Gyurcsány és a köztársaság
A köztársaságra ma a legnagyobb veszélyt Gyurcsány Ferenc és alkalmatlan kormánya jelenti - szerepel Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivőjének közleményében.
Dátum: 2009-01-30 16:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:02:49.821622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A köztársaságra ma a legnagyobb veszélyt Gyurcsány Ferenc és alkalmatlan kormánya jelenti - szerepel Cser-Palkovics András közleményében. A Fidesz helyettes szóvivője a miniszterelnök 1946. február 1-jén kikiáltott köztársaság 63. évfordulója alkalmából szervezett pénteki konferencián mondott beszédére reagált.
Gyurcsány Ferenc elmondása szerint most jobban kell védeni a köztársaságot, mint az elmúlt húsz évben bármikor: úgy kell megerősítni a politikai közösséget, hogy közben gyűlölet nélkül verjék vissza az emberek a politikai közösség ellen irányuló támadásokat.