A "közös bölcsességre" támaszkodik a Fidesz
A Fidesz a "közös bölcsességre" támaszkodva alkotja meg programját az európai parlamenti választásra - vázolta Schmitt Pál nyitóbeszédében.
Dátum: 2009-01-30 17:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:21.657943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szakkonferenciákat rendezünk különböző témák mentén, majd május elején nyilvánosságra kerül a párt programja - fejtette ki. Emlékeztetett: így volt ez 2004-ben is. Az azóta eltelt négy és fél év alapján joggal mondhatjuk, hogy Magyarország többre képes - indokolta a szlogent a néppárti politikus.
Schmitt Pál ismertette azokat a témákat, amelyekből a Fidesz szakkonferenciákat rendez. Ezek a következők: növekedés (elsősorban gazdaságpolitika), a felelősség (energia, kutatásfejlesztés, környezetvédelem), a vidék (agrárpolitika és mezőgazdaság), a felzárkózás (uniós források, regionális fejlesztések) és az összetartozás (nemzetpolitika, demográfia és egyéb kérdések).
Amíg beszélek is romlik a forint, és elbocsátásokra kerül a sor, így nem véletlen, hogy a növekedés (gazdaságpolitika) az első szakkonferencia témája - jegyezte meg a magyar néppárti delegáció vezetője.