Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért a növekedés a megoldás?

Hibásan próbálta a gazdasági problémákat orvosolni a kormány és félrekezelte a válságot - kezdte előadását az Orbán-kormány egykori gazdasági minisztere.


Dátum: 2009-01-30 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:22.032451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarországon beruházás-központú válságkezelésre van szükség, ugyanakkor politikai fordulat nélkül, új kormány nélkül nem lehet gazdaságpolitikai fordulat - jelentette ki Matolcsy.

A jelenlegi gazdaságpolitikát összegezve elmondta: egy kormányzó, vagy kormányozni készülő politikai elit feladata, hogy hallgasson a polgáraira, hallgasson a szakértőire. Azt kell mondanunk - fogalmazott -, hogy mindenkinek a tanácsát félresöpörték.

A szakpolitikus szerint teljes körű, radikális adócsökkentésre, adó- és járulékreformra van szükség, valamint át kell rendezni az uniós forrásokat, úgy, hogy több pénzt fordítsanak a gazdaságfejlesztésre, és emelkedjen a hazai kis- és közepes vállalkozások támogatása. Emellett szerinte szükség lenne egy új, dinamikus növekedést generáló high-tech iparra, amely a megújuló energia lehetne.

Matolcsy ugyanakkor rámutatott arra is, hitelességre és bizalomra is szükség van, ezért politikai fordulat nélkül, új kormány nélkül nem lesz gazdaságpolitikai fordulat.

Kapcsolódó elemek