Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdő Péter: A világ felé kell fordulni

A keresztény egyház látható egységének, közös tanúságtételének szükségességéről beszélt Erdő Péter római katolikus érsek, prímás vasárnap Budapesten, a Kit kerestek címmel második alkalommal megrendezett keresztény ifjúsági találkozón.


Dátum: 2003-04-06 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9054
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:24.430100, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- A világ felé kell fordulni, azokat is Krisztus felé híva, akik ma még messze állnak tőle - fogalmazott a magyarországi római katolikus, református és evangélikus egyház által szervezett rendezvényen Erdő Péter.

Emlékeztetett arra, hogy a találkozó címében szereplő kérdést Jézus nem tanítványainak tette fel, hanem az őt még nem követőknek.

Balás Béla kaposvári katolikus püspök arról szólt, hogy aki kifelé agresszív, támadó, az befelé gyenge, míg aki belül gyötri magát, annak nincsen ereje kifelé cselekedni.

Belül kell erősnek lenni, határozottan Krisztus felé tartani - mondta a püspök.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke annak a meggyőződésének adott hangot, hogy el kell kezdeni a világban az isteni beszédmód terjesztését, amelyben a nagyobb, az erősebb kér, nem pedig parancsol, utasít.

Hangot adva azon reményének, hogy ebben szerepet játszik majd e rendezvény is, úgy fogalmazott, "egymás nélkül nem kicsik vagy nagyok, hanem csonkák vagyunk".

D. Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke arról szólt, "gondolkodásunkat át kell programozni Krisztusra", hogy az elválasztó pontok helyett a közösek kerüljenek előtérbe.

A rendezvény résztvevői egyebek mellett könyörögtek az iraki háború mihamarabbi befejeződéséért, valamint azért, hogy béke honoljon a világban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek