"Magyarország ennél többre képes"
A versenyképesség évek óta történő romlásának világos bizonyítékai vannak és ugyan "fájó", de a nagybefektetői környezetben mára Magyarországot "leírták" - hangsúlyozta Bienerth Gusztáv, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) elnöke.
Dátum: 2009-01-30 17:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:24.143325, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai uniós csatlakozásra utalva Bienerth azt mondta, hogy bár úgy hittük akkor, hogy "révbe értünk", mégsem éltünk az eséllyel, hanem ellenkezőleg: "súlyosan csalódnunk kellett".
Mint elmondta, munkája során naponta szembesül olyan döntésekkel, hogy komoly befektetések és fejlesztések nem Magyarországot, hanem a régió más országait választják, a nálunk keletkezett profitot pedig szintén más térségbeli államokban fektetik be.
Bienerth szerint önmagáért beszél az a tény, hogy az ország azért, hogy a korábban felvett hitelek kamatait törleszteni tudja, újabb hiteleket kénytelen felvenni.
"Romló világgazdasági környezetben, romló versenyképességi helyzetben, egy leszakadó, nem konvergáló, hanem divergáló helyzet van" - hangsúlyozta a szakember, aki szerint "ennél Magyarország többre képes".
Binert Gusztáv úgy vélte, hogy a válságos helyzetből a kiutat a felelős és fenntartható gazdaságpolitika, az államháztartási reform, a szolgáltató egészségügy és a versenyképességet növelő adóreform jelenti.