A delfinek a tengerek szakácsai
A delfinek kiérdemlik a tengerek szakácsa nevet, hiszen vacsorájukat gondosan előkészítik. Egy etológiai vizsgálat szerint bonyolult tevékenységek sorozatával teszik a tintahalat alkalmassá a fogyasztásra.
Dátum: 2009-02-01 23:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:38.902856, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A természetben élő palackorrú delfineket vizsgálva a kutatók megállapították, hogy a nőstények gondosan készítik elő a táplálékként szolgáló halakat, mielőtt megennék azokat, azaz kiváló szakácsok.
A Dél-Ausztráliában, a Spencer-öbölben végzett kutatás során az állatok viselkedését vizsgálták, a többi mellett azt, hogy milyen formában fogyasztják el a tintahalakat.
Kiderült, hogy a tintát gondosan távolítják el a zsákmány testéből, és a hal húsát is lehúzzák a csontról, mielőtt megennék. A kutatók többször is láttak egy nőstényállatot, amint előkészíti az ételét.
Mindezt bonyolult mozdulatok sorozatával tette meg, a többi mellett ütögette a halat ahhoz, hogy a tintát eltávolítsa. Előtte az orrával szorította a földhöz az állatot, majd egy ütéssel ölte meg.
A PLoS One című tudományos lapban megjelent beszámoló szerint a kutatók mindezt a delfinek igen fejlett agyával magyarázzák.