Újabb gigahitel és Gyurcsány közjogi ötletelése
A parlament létszámának megfelezése mellett fenn kell tartani a jelenlegi vegyes - egyéni válaszkörzeten és listán alapuló - választási rendszert - hangzott el Navracsics Tibor hétfői sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-02-02 12:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:48.600493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsány Ferenc megtalálni vélte a gazdasági válságból kivezető utat, amikor úgy gondolta, hogy négy év alatt 4 milliárd forintot megtakaríthat az országgyűlési választásokon azzal, hogy az eddigi vegyes - listás és egyéni körzetes - választási szisztémát átalakítaná tisztán listássá - jegyezte meg Navracsics Tibor. A hírek szerint a Gyurcsány-kormány a közeljövőben újabb 1 milliárd eurós hitelt kíván felvenni az Európai Beruházási Banktól. A múltkori hitellel együtt egy hét alatt közel 500 milliárd forinttal nőne Magyarország hitelterhe - hasonlította össze a választás átalakításával megspórolt, és a felvett hitelek összegét a Fidesz frakcióvezetője.
A magas államadóssági szint, a gazdasági növekedés hiánya az a kettős tényező, mely a legsúlyosabb terhet jelenti a gazdaság számára. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc ezt a magas államadóssági szintet növelné. Megoldással továbbra sem áll elő a gazdasági válság kapcsán - húzta alá a politikus.
A választójogi rendszer átalakítása az 1989/90-es demokratikus átmenet során kialakított kompromisszum megváltoztatása lenne. A vegyes választási rendszer a két legfontosabb elemet kiegyensúlyozott módon ötvözi, azaz a pártlisták révén az arányosság elve is érvényesül, az egyéni választókerületek pedig lehetővé teszik a választópolgárok és a politikusok közötti közvetlen kapcsolatot. Az egyéni választókerületi rendszer kényszerítette a politikusokat, hogy a választópolgárokkal közvetlen kapcsolatot tartsanak, a tisztán listás rendszerben a politikusoknak nem a választóik felé kell megfelelni, hanem a pártközpontoknak - mutatott rá Navracsics Tibor. A politikus idézte az MSZP frakcióvezető-helyettesét, aki 2005-ben a vegyes választási rendszer mellett érvelt. Fodor Gábor is egyértelműen kijelentette, hogy "a parlamenti pártok abban állapodtak meg, hogy a vegyes választási rendszer mellett tartanak ki a parlament létszámának csökkenésekor".
Gyurcsány Ferenc célja az, hogy ő legyen az ura az MSZP következő listájának és frakciójának is, és ezért próbálja a számára veszélyes egyéni képviselőket kiiktatni - fogalmazott a képviselő, leszögezve: a miniszterelnök tegnapi sajtótájékoztatóján javaslatával ez eddigi közmegegyezést rúgta fel.
Navracsics Tibor emlékeztetett: a Fidesz 2006 nyara óta konkrét javaslatokat tett az asztalra a választási rendszer és a parlament létszámának csökkentése vonatkozásában, illetve megoldással állt elő abban is, hogy hogyan lehetne az önkormányzatoknál is létszámot csökkenteni. A kisebb parlamentre vonatkozó javaslatot eddig 67-szer szavazták le a szocialista képviselők, még tárgyalni sem voltak hajlandók erről - húzta alá a frakcióvezető.
A Fidesz javaslata szerint vegyes választási rendszer mellett lenne feleakkora - 193, maximum 200 fős - a magyar parlament létszáma. Vagyis meg kell felezni mind az egyéni választókerületi, mind a listás képviselők számát - fejtette ki a politikus. A képviselő azt is felidézte, hogy a Fidesz 2006 nyarán javasolta, hogy felezzék meg a megyei önkormányzatok képviselő testületének létszámát, ám az MSZP-SZDSZ koalíció ezt sem engedte napirendre venni, és a mai napig is az asztalon hever a Budapest közigazgatási átalakításáról szóló fideszes javaslat. Az elmúlt három évben a kormány mindent megtett annak érdekében, hogy ne folyhassanak érdemi tárgyalások a takarékos politikáról - tette hozzá.
A Fidesz azt is elvárja a kormánytól, hogy hatékony gazdasági lépéseket tegyen: állítsa meg a forint ámokfutását, jutassa pénzhez a gazdaságot, tegyen meg mindent a kis-és középvállalkozások támogatásáért - húzta alá Navracsics Tibor.
Navracsics Tibor blogbejegyzése a témáról a Jobbklikken olvasható.