Hétfőn nem hivatalos ülést tart a BT
Nem hivatalos ülésre hívta össze az ENSZ Biztonsági Tanácsát hétfőre Irak ügyében Kofi Annan ENSZ-főtitkár.
Dátum: 2003-04-07 09:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:25.605189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A BT soros elnökségét április elejétől ellátó Mexikó egyik képviselője New Yorkban közölte, hogy a tanács tizenöt tagországának ENSZ-nagykövete találkozik a főtitkárral még délelőtt. A téma a szövetséges hadművelet utáni iraki helyzet, különös tekintettel az ország akkori irányítására, illetve az újjáépítésre.
Az ENSZ székhelyen a dpa hírügynökség jelentése szerint az is kiszivárgott, hogy Annan a következő napokban konzultálni kíván az újjáépítés kérdéséről a francia, a brit, az orosz és a német kormánnyal. Annan szerdán várhatóan Franciaországba látogat, pénteken pedig Gerhard Schröder német kancellárral találkozik.
Annan az elmúlt napokban többször utalt arra, hogy a világszervezet Afganisztánban és a Balkánon már bőséges tapasztalatot szerzett a háború utáni igazgatás és újjáépítés terén. Amerikai utalások szerint ugyanakkor Washington inkább a humanitárius segélyezés terén szánna irányító szerepet az ENSZ-nek, az újjáépítést maga szeretné irányítani. Bármiféle ENSZ-szerepvállalás elhatározása mindazonáltal a Biztonsági Tanács dolga.
MTI - fidesz.hu