Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fontos a diplomácia, de még fontosabb az igazság!

"Nem értek egyet Szili Katalin elnök asszonnyal, aki szerint "nem itt és nem most" kellett volna felvetni a témát" - húzta alá Balog Zoltán közleményében.


Dátum: 2009-02-02 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128155
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:52.110293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Videó a Dunaszerdahelyen történtekről

Fontos dolog a diplomácia, de még fontosabb az igazság! - szögezi le a fideszes képviselő. "Nem értek egyet Szili Katalin elnök asszonnyal, aki szerint "nem itt és nem most" kellett volna felvetni a témát. Kérdezem én: hol máshol lehet beszélni súlyos emberi jogi sérelmekről, ha nem az emberi jogi bizottságok ülésén?!" - mutat rá az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke.

"Bár szlovák partnereink, valamint az SZDSZ és az MSZP a jelek szerint nem mutat hajlandóságot az Európában párját ritkító brutális dunaszerdahelyi rendőrattak kivizsgálására és tisztázására, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség a jövőben is minden fórumot felhasznál ennek érdekében. Érdekeltek vagyunk a magyar-szlovák viszony javításában, de azt is látni kell, hogy Dunaszerdahely jelkép, a felvidéki magyar kisebbség egyre fokozódó elnyomásának jelképe. Ezért nem léphetünk át rajta olyan nagyvonalúsággal, ahogy Draskovics Tibor és a szocialisták teszik" - olvasható Balog Zoltán közleményében.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2016, 'source_type': 'media', 'source_id': 2397, 'target_type': 'article', 'target_id': 86930, 'relation_type': 'describes'}