Gyalázat a címlapon
Újpesten 1945. január 10-én fejeződtek be a II. világháborús harcok. Ennek évfordulójára érthetetlen és elfogadhatatlan módon, az Újpesti Napló idei első számának címlapján köszönti a felszabadulásra emlékezőket, megfeledkezve arról, hogy sokak számára a szovjet hadsereg bevonulása az igazi borzalmak kezdetét jelentette.
Dátum: 2009-02-02 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128163
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:54.690141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nem elfeledve és tiszteletben tartva azok emlékét és emlékezését, akik tevőlegesen, vagy életük feláldozásával küzdöttek a náci megszállás ellen, egy közpénzből fenntartott, minden újpestihez szóló újság nem tiporhatja meg, a szovjetek által elhurcoltak, kiraboltak, és megerőszakoltak emlékét. Miután a Vörös Hadsereg bevonult Újpestre a városparancsnok háromnapos szabadrablást engedélyezett katonáinak. Az ország lakosságának nagy része számára a szovjet hadsereg jelentette a háború borzalmait, és nehéz megmagyarázni valakinek, miért jelképez felszabadulást egy olyan nap, amely a maga vagy családja, barátai számára személyes tragédiát jelentett.
Mi lehet az Újpesti Napló célja, ezzel a nyíltan egyoldalú, a többség által visszautasított nézetek arcátlan propagálásával?