Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál a horvátországi taposóakna-mentesítést sürgette

Schmitt Pál, az EU-Horvátország közös parlamenti bizottság elnöke, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elhangzott felszólalásában Horvátország bevonását szorgalmazta az EU aknamentesítési programjába.


Dátum: 2009-02-02 18:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:57.529788, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A felszólalás szövege az alábbiakban olvasható:

Január 30-án, pénteken taposóaknára lépett a horvátországi magyar határ közelében egy 18 éves fiatalember, aki azonnal szörnyethalt. Az eset kapcsán fontosnak tartom felhívni a figyelmet, hogy Horvátországban még mindig 1000 négyzetkilométer az a feltételezett terület, ahol taposóaknák vannak.

Az aknamentesítés rendkívül veszélyes és költséges operáció, amelynek az elősegítésére az Európai Bizottság öt ország részvételével alapot hozott létre "Taposó akna akció 2008-2013" elnevezéssel. A program keretében Ciprus, Bosznia-Hercegovina, Fehéroroszország, Koszovó és Ukrajna jut forrásokhoz, azonban Horvátország, amely EU-tagságra pályázik, valamilyen meggondolásból, kimaradt ebből a programból.

Kérem a Parlament elnökét és az Európai Bizottságot, vizsgálják meg a lehetőséget, hogy a közös aknamentesítő programba Horvátország is bekerüljön, mivel az ország saját költségvetéséből már eddig is nagy áldozatokat hozott. Horvátország soha nem gyártott taposóaknát, ugyanakkor tíz év alatt mintegy 2000 aknabaleset történt, amelyből majdnem 500 halálos kimenetelű volt.

Kapcsolódó elemek