Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Olajfa-modell"


Dátum: 2009-02-02 21:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:32:58.471556, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ebben a helyzetben kerülhet elő a "Magyar Olajfa" modellnek nevezett elképzelés, ami hosszabb távon egyébként is része lehet a kormányzati gondolkodásnak. Török Gábor szerint a koncepció lényege, hogy az MSZP nem tartalmi megújulással, hanem retorikai, illetve a politikai márkával kapcsolatos innovációval próbálja újrapozícionálni magát.

Az eredeti Olajfa-modell Olaszországból származik, s lényege, hogy a korábbi, lejáratódott, rosszemlékű és széthúzó baloldal, balközép és baloldali liberális pártok korábbi identitásukat és nevüket háttérbe szorítva eljátszottak egy megújulást, amivel egy nagy, Berlusconi-ellenes szövetségbe tömörültek, s e szövetség vezetőjének a technokrata Prodit választották. Az Olajfa azért volt sikeres kezdeményezés, mert egy egyszerű név- és vezetőválasztással megszabadulhatott e szövetség a korábbi baloldali kormányok rossz emlékeitől, ráadásul erőt és megújulást is szimbolizálhatott azzal a Berlusconival szemben, akit az olasz választók már jól ismertek.

Kapcsolódó elemek