Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felére esett a lakáseladások száma Budapesten

Több mint 50 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten 2008-ban a 100 lakásnál többet értékesítő fejlesztők - közölte az ECORYS Magyarország Kft. hétfőn. A legtöbb lakást a XIII. kerületben adták el, a legnagyobb vesztes a XI. és a IX. kerület volt.


Dátum: 2009-02-03 08:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:33:02.268339, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vizsgált fejlesztők 2008-ban valamivel több mint 2500 új lakást forgalmaztak Budapesten, amely jelentős visszaesés a 2007-es év 5300 eladott lakásához képest. Az ECORYS felmérése szerint az egy és két évvel korábbi 27-tel szemben 2008-ban csupán 15 fejlesztő tudott 100 lakásnál többet értékesíteni a fővárosban. Az eddigi éveknek megfelelően az eladási toplistán nagyrészt magyar és izraeli érdekeltségű fejlesztők találhatók, akik elsősorban a már befutott projektjeik egymást követő újabb ütemeinek köszönhetik, hogy az erőteljesen beszűkült piacon meg tudták őrizni pozíciójukat.

Az eladott lakások területi szórását vizsgálva az ECORYS felmérése arra jutott, hogy 2008-ban is a hagyományosan népszerű lakásépítési célterületek mutatták a legmagasabb számokat: a legtöbb lakást a XIII. kerületben adták el, szorosan a VIII. és a XIV. kerület előtt. A tavalyi év vesztesei közé tartozik a XI. kerület, ahol több mint felével csökkent az értékesített lakások száma, valamint a IX., XVI., és XXII. kerület, ahol a 2007-es eladásokhoz képest a vizsgálat keretein belül alig volt mérhető eladás. Az összesítések alapján látható, hogy az erőteljesen csökkenő eladások ellenére a fejlesztők továbbra is az előző években népszerűvé vált kerületekben voltak a legaktívabbak, a XIII., VIII., és XIV. kerületben tudták a legtöbb lakást értékesíteni.

Kapcsolódó elemek