Mulasztott a szocialista kormány
A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja megállapítja, hogy - jelentős részben a Széchenyi Tervnek köszönhetően - Magyarország az elmúlt 4 évben egy új gazdaságfilozófián alapuló történelmi szakaszt tudhat maga mögött.
Dátum: 2003-04-07 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9063
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:27.066702, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Április 7-én tárgyalja a parlament a kis- és középvállalkozások helyzetéről, gazdálkodási feltételrendszeréről szóló 2000. és 2001. évre vonatkozó jelentéseket: a kormányjelentések egyértelmű elismeréssel szólnak az említett két évben a Széchenyi Terv eredményeiről.
A Fidesz - Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja megállapítja, hogy - jelentős részben a Széchenyi Tervnek köszönhetően - Magyarország az elmúlt 4 évben egy új gazdaságfilozófián alapuló történelmi szakaszt tudhat maga mögött. A gazdasági növekedés átlaga meghaladta a 4 százalékot, a munkanélküliség 6 százalék, az infláció pedig 5 százalék alá csökkent, nőttek a reálkeresetek és a nyugdíjak reálértéke is jelentősen emelkedett. Az említett 2 évben adott 140 milliárd forint támogatás következtében 40 ezer új munkahely jött létre és 9 ezer új bérlakás épült.
Az MSZP-SZDSZ-koalíció ígéretei ellenére elsorvasztotta a Széchenyi Tervet és túlköltekező költségvetési magatartása miatt nem nyújt alternatívát a vállalkozások számára. A szocialista kormány által meghirdetett pályázatok döntő többsége hiteltámogatáson alapul, melyet különösen a kis- és középvállalatok fedezethiány miatt nem tudnak igénybe venni. A választási ígéretekben elhangzott adó- és járulékcsökkentés elmaradt, így a magyar vállalkozások védtelenné váltak a nemzetközi versenyben. Az uniós csatlakozás a fentiek hiányában rendkívül komoly terheket jelent, melyet sok kisvállalkozás nem fog túlélni. Az aggasztó helyzetet súlyosbítja, hogy a kis- és középvállalatok adják a versenyszférában foglalkoztatottak 2/3-át, így várható, hogy a növekvő munkanélküliség további emelkedése már az egész magyar gazdaság normális működését veszélyezteti.
A szocialista kormány mulasztása miatt a Fidesz Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi a magyar vállalkozások tőketámogatását, az adórendszer korszerűsítését és az uniós csatlakozásból eredő esetleges hátrányok kiküszöbölését.
2003. április 7.
Sümeghy Csaba
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Vállalkozási Munkacsoport vezetője