130 milliárdot vonnak el az önkormányzatoktól
Az önkormányzatok számára várhatóan rosszabb lesz az idei év a tavalyinál, a kormány 130 milliárd forintot von ki a rendszerből - mondta Varga Mihály kedden Gödöllőn, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által finanszírozási kérdésekről szervezett konferencián.
Dátum: 2009-02-03 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:05.859172, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A parlament költségvetési bizottságának elnöke arról is beszélt, hogy folytatódik a hazai beruházások uniós beruházássá történő átalakítása. Így például szerinte az EU-tól származó közlekedési támogatások döntő többsége a budapesti 4-es metró építésére megy el, a vidéki önkormányzatok kárára.
Varga Mihály úgy látja, túlzott szerepet szán a költségvetés az önkormányzatok saját bevételének, ami véleménye szerint azért is irreális, mert csak az elmúlt 3 hónapban 50 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, s ez kedvezőtlenül hat a helyi iparűzési adóból származó bevételekre is.
A politikus leszögezte: nem lehet az önkormányzatokat hibáztatni azért, hogy az ország adósságcsapdába sodródott. Az állam által eddig felhalmozott 17 milliárd forintból ugyanis az önkormányzatok összevont adóssága csupán néhány százalék, bár igaz, hogy emelkedett az utóbbi időben - tette hozzá.
Kitért arra, hogy sok önkormányzat a korlátozásokról szárnyra kelő híresztelések hatására vesz fel hitelt, mondván: addig kell megtenni e lépést, amíg lehet.
Varga Mihály kiemelte: tévedés azt állítani, hogy a túl sok önkormányzat okolható - legalábbis részben - a rossz gazdasági helyzetért, hiszen a magyarországi 3200-zal szemben a hasonló lélekszámú Csehországban 6200, Franciaországban pedig 36 ezer önkormányzat tevékenykedik.
Igaz viszont - mondta -, hogy míg Budapesten 672, addig a 10 milliós lélekszámú New Yorkban mindössze 51 képviselő vesz rész döntéshozatalban. A spórolást első lépésként éppen Budapesten kellene kezdeni, ami több milliárdos megtakarítást tenne lehetővé, nem pedig a kis településeken - közölte a költségvetési bizottság elnöke.