Kisebb parlament
Dátum: 2009-02-04 11:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128276
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:23.412960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP eddig hatvanhétszer szavazta le a Fidesz kisebb parlamentre vonatkozó indítványának napirendre vételét az Országgyűlésben. Örülünk, hogy megváltozott a véleményük, és most már az MSZP támogató voksaira is számíthatunk.
Cser-Palkovics András
a Fidesz helyettes szóvivője