Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbra sem nyilvános a nemzeti vagyon hasznosítása

Továbbra sem nyilvános a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács által jóváhagyott középtávú stratégia, mely a nemzeti vagyon fejlesztésével, hasznosításával, elidegenítésével kapcsolatos kormányzati terveket tartalmazza, holott azt a vagyonkezelő már 2008 júliusában jóváhagyta. - fogalmazott Bencsik János fideszes országgyűlési képviselő.


Dátum: 2009-02-04 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128294
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:29.297322, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bencsik János még az elmúlt év októberében írásban kereste meg Veres János pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul hozzák nyilvánosságra a fontos alapdokumentumot. Veres János akkor a következő választ adta: "A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács az állami vagyon fejlesztésével, hasznosításával, elidegenítésével kapcsolatos stratégia elfogadását követően sajtótájékoztatót tartott, és ott ígéretet tett arra, hogy a középtávú vagyonstratégia teljes szövege nyilvános lesz, miután a Magyar Köztársaság Kormánya megtárgyalja azt. Jelenleg az egyeztetés van folyamatban."

Miután újabb negyedév elteltével még mindig nem hozták nyilvánosságra a dokumentumot, Bencsik János újabb kérdéssel fordult a pénzügyminiszterhez, hogy megtudakolja, a Magyar Köztársaság Kormányának sikerült-e az eltelt három hónap alatt időpontot egyeztetnie a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanáccsal a szükséges kormányzati jóváhagyás érdekében. Bencsik szerint tarthatatlan, hogy a nyilvánosság elől elzárt stratégia alapján folytatódik a nemzeti vagyon kiárusítása. Számos tranzakció ügyében felmerült annak gyanúja, hogy a hatályos jogszabályok megkerülésével, a nemzetgazdaság számára százmilliós, milliárdos veszteségeket okozva zajlik a nemzeti vagyon elkótyavetyélése. Példaként említette az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági területek értékesítési visszáságait, valamint a Tatabányán található Bánhidai Erőmű melletti salak- és pernyehegyek alatti területek eladását, ahol ez által elvált egymástól a tulajdonjog és a rekultivációs kötelezettség, mely komoly környezetvédelmi aggályokat vet fel. Még mindig homály fedi azt, hogy a Kormány mit is szándékozik tenni az állami tulajdonban lévő regionális vízművekkel, és ugyancsak nehézséget okoz annak a kibogozása is, hogy mit kíván valójában kezdeni az ország utolsó, nemzeti tulajdonban lévő mélyművelésű szénbányájával és a hozzá kapcsolódó erőművel. A politikus emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltozás óta a húszezer milliárd forintnyi nemzeti vagyon értékesítéséből csupán háromezer milliárd állami bevétel származott, melynek felét elvitték a privatizációs költségek. Elvárható tehát, hogy a maradék nemzeti vagyon fejlesztése, hasznosítása a köz által átlátható keretek között történjen. - mondta Bencsik.

Kapcsolódó elemek