Bajban a devizahitelesek a kormány késlekedése miatt
A kormány fél évet késett, ezért a devizahitelesek olyan csapdába kerültek, melyből a kiút nehezen látható - hangzott el Szijjártó Péter reagálásában.
Dátum: 2009-02-04 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128303
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:32.281380, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz tavaly júniusban 8 pontos javaslatcsomagot nyújtott be annak érdekében, hogy a devizahiteleseket, a hitellel rendelkezőket meg lehessen védeni. Ha ezt a javaslatcsomagot megfontolta volna a kormány, és annak bizonyos pontjait végrehajtotta volna, akkor a több ezer család könnyebb helyzetben lenne a jelenleginél - fogalmazott Szijjártó Péter.
A 8 pontos javaslatcsomagban a Fidesz többek között azt indítványozta, hogy az előírtnál korábbi törlesztés esetén a hitelintézetek ne büntessék az előtörlesztő ügyfeleket. 2008. októberében Varga Mihály szintén az előtörlesztésről beszélt. A Fidesz nyilvánvalóvá tette, hogy a kormánynak már régen tárgyalásokat kellett volna folytatnia a kereskedelmi bankokkal, és ha igazán segíteni akartak volna a devizahiteleseknek, akkor lehetővé kellett volna tenni a büntetés nélküli előtörlesztés lehetőségét. A kormány akkor ezeket az indítványokat lesöpörte az asztalról, és fél éves késés után javasolnak valami hasonlót - tette hozzá a politikus.
Jelenleg azért is csapdahelyzetben vannak a devizahitelesek, mert nem jelent könnyebbséget sem az előtörlesztés, sem pedig a forintalapú hitelre való átállás. A magas árfolyam nem teszi kedvező opcióvá az előtörlesztést, a devizahiteleseknek pedig a forinthitelre való átállás azért nem kedvező, mert magasak a forintkamatok - fejtette ki Szijjártó Péter. A politikus nyomatékosította: csökkenteni kell a kamatokat annak érdekében, hogy a magyar gazdaság tovább tudjon élni.
Az elvesztegetett hat hónap miatt egyetlenegy lehetőség maradt: a hitelesség visszaállítása. Ehhez viszont politikai fordulat, változás kell - szögezte le a Fidesz szóvivője. Rávilágított: a hitelesség visszaállítása magával hozza a bizalom visszaállását, ez magával hozza egy erős nemzeti valuta lehetőségét, ez pedig lehetővé tenné, hogy a devizahitelesek kikeveredjenek a jelenlegi nehéz helyzetből.
A Fidesz szóvivője a jelenlegi nehéz helyzet kapcsán felhívta a figyelmet a kormánybiztos, Suchman Tamás szavaira, aki felvetette fel, hogy a hitelt nyújtó szervezeteknek át kellene ütemezni a magyar államadósságot, mert az ország képtelen lesz teljesíteni kötelezettségeit. A baj nagy, a kormány késlekedése nehéz helyzetbe hozta családok ezreit, melyért a felelősséget viselnie kell - szögezte le Szijjártó Péter.