Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legnagyobb magyar família: a Gyurcsány család


Dátum: 2009-02-04 21:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:39.969369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A minap befejeződött 2008. évben Gyurcsány Ferenc alig több mint (bruttó) 114 millió forintnyi osztalékot kényszerült fölvenni a kizárólagos tulajdonában álló Altus ZRT. nyereségéből.

(...)

Amikor fekete lelkű fideszista bértollnokok az iránt érdeklődtek, hogy miként sikerült fölélni a cirka 96 millió nettó forintocskát, akkor a délceg Daróczi Dávid kereken a szemükbe mondta, hogy segíti a tágabb értelemben vett családját is, a fizetésének teljes összegét jótékonysági célra költi, ezért viszonylag nagy összeg, amibe a család mindennapi megélhetése kerül.

(...)

Félreértések elkerülése végett jó tudni, hogy illetékköteles a 150 ezer forintot meghaladó fizetőeszköz (tehát nemcsak a forint, hanem minden más is, az eurótól a bolgár leváig), és akkor is, ha rokontól kapja a szerencsés kedvezményezett.

(...)

Ha viszont az illetékhivatalnál úgy találnák, hogy egyetlen forint sem folyt bé a kasszába a gyurcsányi ajándékok után, az sem annak tudható be, hogy valaki orvul megkerülte a törvényt s szabályt. Ha föltesszük, hogy a szűk család havi 3 millából tengette napjait, akkor az 36 millió, és a maradék 60 millert illetékmentesen osztották szét a rokonságban.

Ez esetben a Gyurcsány rokonság nagyjából négyszáz tagú.

Kapcsolódó elemek