Az iraki háború árt Romániának
Az Irak elleni háború, amely árt Románia közel-keleti exportjának, visszavetheti az ország idei gazdasági növekedését - hangoztatták exportőrök hétfőn. Kereskedők szerint az export visszaesése akár 0,5 százalékpontot is elvehet az ország idei évre remélt 5,2 százalékos GDP-növekedéséből, ha a háború elhúzódik.
Dátum: 2003-04-07 15:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9069
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:28.891518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Több évi recesszió után a 2000 óta tartó román gazdasági növekedés motorja az export. Az EU-tagjelölt Romániának, amely reményei szerint 2007-ben válik teljes jogú taggá, a következő években évi 5-6 százalékos gazdasági növekedést kellene elérnie, hogy fel tudjon zárkózni a 2004-ben csatlakozó, fejlettebb kelet-európai országokhoz.
Románia gazdasága 2002-ben 4,9 százalékkal nőtt, a 2001-es 5,3 százalék után. Az exportőröket kedvezőtlenül érinti, hogy a háború miatt a Szuezi-csatorna helyett a Gibraltári-szorost kell használni, és így nagyobbak a hajózási költségek, miközben nőttek a biztosítási díjak is.
Román üzletemberek szerint 100 százalékkal nőtt a biztosítási költség a vegyi, a fémkohászati, és a faáru-szállítmányokra Szaúd-Arábiába, Kuvaitba és Jordániába. A közel-keleti országokba irányul Románia exportjának 9 százaléka. A román exportszövetség számításai szerint a teljes kereskedelmi veszteség - beleértve a túlnyomórészt Közel-Keletre exportáló gyárak termeléscsökkenésének hatásait - elérheti az idén a 3 milliárd dollárt. Az első gyár, amely kénytelen volt leállítani a termelést, a Bega UPSOM vegyiművek volt a napokban. A termelésének 40 százalékát Szaud-Arábiában adta el eddig. A cég 1100 dolgozójából 900-as egyelőre kényszerszabadságra küldtek.
Románia kivitele az EU-ba 33,5 százalékkal nőtt az első két hónapban a tavaly első két hónaphoz képest. Az EU-ba irányult a román kivitelnek a 69,2 százaléka az első két hónapban, és onnan érkezett az import 56 százaléka. Elemzők szerint az EU-valo folytatott kereskedelem rövid távon ellensúlyozhatja az iraki háború okozta veszteségeket, de ha a háború elhúzódik, akkor erre sincs sok remény.
MTI - fidesz.hu