Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista közbiztonság: több bűnözőt az utcára!

Márciusban és áprilisban közel ezer bűnöző került szabadlábra azért, mert a szocialista kormány úgy döntött: a többszörös visszaesők, bűnszövetkezet tagjaiként bűncselekményeket elkövetők is szabadlábra helyezhetők. Azoknak a személyeknek a három ötöde, akik így szabadultak, többszörös visszaeső, mondta a Parlamentben Répássy Róbert. Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint ez így van jól.


Dátum: 2003-04-07 15:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:29.185717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert interpellációjában emlékeztetett: úgy módosították tavaly a Büntetőtörvénykönyvet a szocialisták, hogy a többszörös visszaesők, bűnszövetkezet tagjaiként bűncselekményeket elkövetők is szabadlábra helyezhetők. A Fidesz - Magyar Polgári Párt a törvény vitájában elmondta fenntartásait ezzel a gyakorlattal szemben, ám a kormány szándékát nem sikerült megmásítani. Mára kiderült: a törvény hatályba lépése óta sok többszörösen visszaeső bűnöző került szabadlábra. Répássy Róbert azt szerette volna megtudni, hányan kerültek ki a börtönből, pontosan kik, milyen típusú bűncselekményeket követtek el, van-e köztük olyan, aki élet elleni bűncselekményt is elkövetett. Répássy Róbert rámutatott: ez a gyakorlat mégis amnesztiának tűnik.

Válaszában Bárándy Péter azt hangoztatta: a közte és Répássy Róbert közt létrejött kollízió feloldása különös odafordulást igényel. Elmondta: 728 bűnözőt helyeztek szabadlábra, akiknek 76 százaléka erőszakos cselekedetet követett el. De Bárándy azt mondta, hogy ez sem jogi, sem tartalmi értelemben véve nem amnesztia.

A mellébeszélésnek is van határa, háborodott fel Répássy Róbert, aki rámutatott: hónapról hónapra engednek majd ki bűnözőket a börtönökből. A közel ezer bűnözőnek pedig a három ötöde többszörösen visszaeső. Formálisan ez lehet, hogy nem amnesztia, de gyakorlatilag tény: nem a börtönben ülnek azok, akik az intézkedés miatt szabadlábra kerültek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek