Ki hamisította meg a dokumentumot?
Újabb fejezetéhez érkezett a pákózdi földügy okirat-hamisítási botránya, melynek során Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója rágalmazás miatt feljelentette Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert.
Dátum: 2009-02-05 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:47.600647, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai ismertette a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) megállapítását, miszerint meghamisították a pákozdi földügyben született szerződést és felolvasta a részére megküldött tájékoztatás ide vonatkozó részleteit. Az iratok arra utalnak, hogy valótlan időpontot tartalmaz és visszadátumozásra került a dokumentum, aki visszadátumozott, az bűncselekményt követett el - idézett a dokumentumból a politikus.
Budai ismertette továbbá, hogy a nyomozó ügyészség okirat-hamisítás bűntette miatt nyomozást rendelt el. Mind Juhász Ferenc, mind Gráf József minisztereknek - folytatta a Magosz igazgatója - ezért válaszolniuk kell néhány kérdésre. Így arra - mondta -, hogy ki hamisította meg a dokumentumot, vagy kinek az utasítására történt az átdátumozás.
Kijelentette továbbá Budai: mivel Gráf miniszter úr azt nyilatkozta, hogy én iratokat lopok, és azokat átadom a sajtónak, feljelentést tettem rágalmazás miatt. Rámutatott a képviselő, hogy mivel Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert nem választott képviselő, nem bújhat mentelmi joga mögé sem.