Amerikai rendezési elképzelések
Az amerikai védelmi minisztérium már felkészült Irak háború utáni újjáépítésére és átszervezésére, és az egész műveletet amerikai kézben akarja tartani; emiatt kemény csatározások várhatók nemcsak a külügyminisztériummal és a törvényhozással, de az európai szövetségesekkel is - írta hétfői számában a The Wall Street Journal európai kiadása (WSJE).
Dátum: 2003-04-07 16:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:29.784875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az amerikai csapatok vasárnap légi úton Násziríjába szállítottak 700 iraki emigránst, akiknek fontos szerepet szánnak a háború utáni ideiglenes helyi és központi államigazgatási szervekben. Köztük a legnevesebb Ahmed Csalabi, az emigráns Iraki Nemzeti Kongresszus feje, aki 30 éve nem járt hazájában, de az amerikai kormányzatban többen a leendő ideiglenes kormány élére akarnak helyezni.
A lap értesülése szerint a kormányzat nem sok hajlandóságot mutat arra, hogy a Irak háború utáni konszolidálását átengedje az ENSZ-nek. A rendezésben három egymást követő szakaszra számítanak. Az elsőben Tommy Franks tábornok, a koalíciós erők parancsnoka vezetésével az amerikai és brit erők tartanák fenn az országban a biztonságot, elfojtva az esetleges ellenállást és felkutatva az elrejtett tömegpusztító fegyvereket. Eközben Jay Garner nyugalmazott altábornagy vezetésével több száz amerikai volt katonatiszt, diplomata és a minisztériumokból kihelyezett tisztviselő fokozatosan átveszi a városi és központi közigazgatást. Felügyelő szervük a Pentagonban a újjáépítés és humanitárius segítség irodája. Végül az utolsó szakaszban Washington összeállít egy ideiglenes kormányt főleg emigráns irakiakból, hogy ők vezessék az országot a választások felé. Paul Wolfowitz védelmi minszterhelyettes vasárnapi tv-nyilatkozata szerint az ideiglenes kormány megalakulásáig fél éves átmeneti időre számítanak. Wolfowitz szerint nincs szükség az ENSZ bekapcsolására, az amerikaiak nem külső hatóságnak, hanem magának az iraki népnek akarják átadni a hatalmat.
Először arra gondoltak, hogy Bászrában kezdik az újjáépítést, de a harcok ottani elhúzódása miatt most Umm-Kaszr a tervezett első város, ahol irakiakkal meg akarják kezdeni a munkát.
A lap vezércikkében éles támadást indított az olajat élelmiszerért ENSZ program folytatása ellen, amely szerinte csak orosz és francia érdekeket és meg nem érdemelt befolyást szolgál, nem az iraki népet. A WSJE az iraki adósságok ügyét azzal intézné el, hogy az iraki nép nem tartozik semmivel azoknak, akik hiteleikkel segítettek fenntartani egy elnyomó rezsimet. Az ENSZ-et pedig azért kell távol tartani Irak konszolidálásától a WSJE szerint, mert a Biztonsági Tanács, a britek, sőt még az amerikai külügyminisztérium is beérné azzal, hogy a levitézlett Baasz Párt kevésbé brutális elemeinek adják át a hatalmat Irak igazi megújítása helyett.
MTI - fidesz.hu