Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

KDNP: újabb gyanús szerződés Terézvárosban

Törvénysértő közbeszerzési eljárást írtak ki a Hunyadi téri csarnok rekonstrukciós pályázatán - mondta csütörtökön a KDNP terézvárosi képviselője, Wertán Zsolt Zoltán.


Dátum: 2009-02-05 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:57.399384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Hunyadi téri vásárcsarnok 7 milliárd forint értékű rekonstrukciójára és egy új mélygarázs építésére kiírt közbeszerzési pályázat feltételeinek csak a Frankfurt Airport Services Worldwide felelt meg. A német cég alvállalkozója a Kipszer Kft., amely résztulajdonosa a Jókai 6. Zrt.-nek. Utóbbi cég építi és üzemelteti az MSZP székházát.

Wertán Zsolt Zoltán szerint a terézvárosi önkormányzat vezetése nem tartotta be a törvényes eljárásrendet. A kereszténydemokrata politikus hozzátette: ha a beruházásra kiírt közbeszerzési pályázat feltételei nem változnak, akkor az önkormányzatnak a legrosszabb feltételekkel is el kell fogadnia az ajánlatot. Ez a beruházó számára 32 éves koncessziót jelent, míg a csarnokfunkció bérleti díja elérheti akár a havi 11,5 eurós négyzetméterenkénti összeget is.

Az ellenzéki képviselő emlékeztetett rá, hogy a csarnok felújítására a kerületi önkormányzat uniós forrásokat is megpályázott. Wertán Zsolt Zoltán szerint az így elnyerhető 1 milliárd forintot akár "ajándékként" is megkaphatja a beruházó, hiszen ezért újabb munkát nem kellene végeznie.

A terézvárosi önkormányzat csütörtöki közleményében emlékeztet arra, hogy a romló gazdasági helyzet miatt az egyetlen pályázó visszalépett. Az erről szóló bejelentést a képviselő-testület legutóbbi ülésén jelentették be. Az önkormányzat azonban reméli, hogy az EU-s pályázat sikeres lesz, és a csarnok megújulhat.

Kapcsolódó elemek