Orbán Viktor február 20-án tartja országértékelőjét
Nem a korábban közölt időpontban, hanem február 20-án tartja Orbán Viktor szokásos országértékelő beszédét a Millenárison - mondta a Fidesz szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Dátum: 2009-02-05 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:50:58.750307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A korábban közölt időponthoz, február 18-ához képest két nappal később lesz a rendezvény - tette hozzá Szijjártó Péter.
Korábbi információk szerint a Fidesz elnökének tizenegyedik országértékelésére körülbelül 800 meghívott vendéget várnak a budai Millenáris Parkban.
A politikus a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület felkérésére először 1999-ben, miniszterelnökként tartott országértékelőt, azóta minden januárban vagy februárban Budapesten mondja el beszédét.
Tavaly a Fidesz elnöke február 13-án tartotta országértékelő beszédét a Syma csarnokban, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök pedig február 18-án mondott évindítót a parlamentben.
Idén megfordul a sorrend, hiszen Gyurcsány Ferenc a február 16-ai első parlamenti ülésen jelenti be az adórendszer, valamint a foglalkoztatási és a szociális rendszer átalakításához kapcsolódó intézkedéseket.