Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az önkormányzatok fekete éve

Módosító indítványt nyújt be a Fidesz annak érdekében, hogy a közalkalmazotti béremelés fedezetét ne az önkormányzatoknak kelljen állniuk. Mi áll a győri iskolabezárások hátterében? Sulinet: a verseny helyett miért a monopóliumot szereti az Oktatási Minisztérium? Miért nem akarja a kormány, hogy a Tisza-tó környékiek megélhessenek? Mit kíván tenni a kormány a győri Gardénia volt dolgozói munkához juttatása érdekében? Fideszes indítványok és kérdések az azonnali kérdések órájában a Parlamentben.


Dátum: 2003-04-07 18:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:11:31.322427, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szocialista színjáték a magyar helyhatóságokkal - avagy hány település pályázott a szocialisták által összeeszkábált önkormányzati bérkiadásokat enyhítő alaphoz? címmel tett fel Bóka István kérdést a belügyminiszterhez. Bóka István az önkormányzatok fekete évének nevezte 2003-at, ugyanis a költségvetés olyan terheket ró az önkormányzatokra amelyeket nem tudnak teljesíteni. A béremelések az önkormányzatok ellehetetlenítését hozta magával, mivel nem kapják meg a hozzá szükséges állami támogatást.

Bóka István a következő kérdést intézte Lampert Mónika, belügyminiszterhez: Kívánnak-e valamit tenni a katasztrofális önkormányzati finanszírozás megszüntetése érdekében?

A belügyminiszter válaszában hangoztatta: takarékosan, de rendelkezésre állnak a szükséges források, ugyanakkor elismerte, hogy valóban kevesebb juttatásban részesülnek jelenleg az önkormányzatok mint korábban. Úgy vélekedett, a közalkalmazotti béremelések fedezetét 2003-ban az önkormányzatok saját bevételei, valamint az állam együttesen biztosítja.

Viszontválaszában Bóka István kiemelte: az önkormányzatokra egyre több feladat hárul amellett, hogy szűkült a mozgásterük. A Fidesz képviselőcsoportjának polgármesterei módosító indítványt nyújtottak be a bérkiegészítési alap feltételrendszerének módosítására, annak érdekében, hogy a módosulásával ténylegesen igénybe tudják venni a rászorultak.

Ingatlanspekulációs célú iskolabezárások Győrött?

Birkás Tivadar a következő kérdést szögezet az oktatási miniszterhez: Mit tett az Oktatási Minisztérium az ingatlanspekulációs célú iskolabezárások ellen? Kiemelte: az MSZP kormányra kerülve pont az ellenkezőjét teszi annak, amit a kampány során ígért: az oktatásügy rendbetételének hangoztatásával szemben egyre több iskolabezárásnak vagyunk tanúja. A közeljövőben Győr városában 4 oktatási intézményt zár be a helyi önkormányzat, mindezt annak szocialista hangsúlyozásával teszi: " Ebben senki sem tud minket megakadályozni, többségünk van a közgyűlésben." Az önkormányzat a belügyminiszterrel szemben azzal indokolja a bezárásokat, hogy nincs meg a közalkalmazotti béremelések állami fedezete.

Birkás Tivadar viszont úgy látja: nem hiába készített a helyi MSZP egy felmérést a bezárni kívánt intézmények ingatlanpiaci helyzetéről. A bezárások hátterében nyilvánvalóan ingatlanspekuláció áll.

Hiller István, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkára válaszában a tanulók számának csökkenésére hivatkozott.

Birkás Tivadar viszontválaszában rámutatott: az államtitkár által ismertetett tendencia Győrre nem érvényes. Ami viszont tény - emelte ki - a bezárt ingatlanok eladásából befolyó 1 milliárd forint megfelel a kormány által az önkormányzattól elvont 1 milliárd forinttal.

OM: a verseny helyett a monopóliumot szeretik

Nyitrai Zsolt a Sulinet kapcsán tett fel kérdéseket, miután a kormány a programmal megsértette mind a közbeszerzési-, mind a versenytörvény előírásait és az ezt helybenhagyó közbeszerzési döntő bizottság döntését is megtámadták. A kormány tanárok és diákok ezreinek kedvezményes internethozzáférését sodorja veszélybe - hangsúlyozta. Nyitrai Zsolt a következő kérdésekre szeretett volna választ kapni: Miért nem biztosítja a kormány a program fedezetét? Miért a monopóliumokat támogatja szemben a tisztességes versennyel? Ki a felelős mindezekért?

Hiller István válaszában az előző kormány tette felelőssé a problémák kialakulásáért, és azt hangoztatta, hogy 1-1,5 év múlva megvalósul a Sulinet kiépítése.

Nem a Tisza-tavi turizmusra

Varga Mihály arra várt volna választ a gazdasági minisztertől: Miért kívánja a kormány a Tisza-tavi idegenforgalom visszaszorítását, a helyi vállalkozók csődjét? A képviselő elmondta: a kormány rendeletet hozott a Tisza-tavi vízi közlekedés korlátozására, amelyben betiltották a tó mintegy 80%-án a motorcsónakok használatát. Feltette a kérdést: Egyeztettek-e az érintett önkormányzatokkal? Tisztában vannak-e azzal, hogy a rendelet következtében hány vállalkozó fog ellehetlenülni? Végezetül megkérdezte a minisztertől: Nem kívánja-e módosítani vagy visszavonni a rendeletet a kormány? Csillag István rövid válaszában nemmel válaszolt az utóbbi kérdésre.

Munkanélküliek Győrött is

Szijjártó Péter a győri nagy múltú Gardénia függönygyárból elbocsátott munkások sorsáról érdeklődött. Hangsúlyozta: a tavaly ősszel elbocsátott 250 emberből 220 ma is munkanélküli, a munkaerőpiacon hátrányban lévő ember, akik mellet nem állt ki a város szocialista vezetése.

Föltette a kérdést: Mit kíván tenni a minisztérium az elbocsátottak érdekében?

Csizmár Gábor politikai államtitkár válaszában úgy vélekedett van elég betöltetlen állás a városban.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek