Rendezik a Mórakert pénzügyi helyzetét
A több száz millió forint forgóeszköz-hiányt felhalmozó Mórakert termelői és értékesítő szövetkezet küldöttgyűlése elfogadta a cég pénzügyi konszolidációs programját, így a Mórakert március közepétől a megszokott módon végzi tevékenységét - jelentette be Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester, országgyűlési képviselő a homokháti kisvárosban pénteken.
Dátum: 2009-02-06 14:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:23.995869, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hozzátette: egy, másfél évre van szüksége a cégnek ahhoz, hogy ne legyen lejárt tartozása, késedelmes fizetése tagjai felé.
A konszolidációs program alapján a termelők több száz millió forintos vagyoni hozzájárulással biztosítják a kilábalás feltételeit. A szövetkezet a finanszírozó pénzintézeteivel megállapodik kötelezettségeinek átütemezéséről, illetve egy hónapon belül államilag garantált és kamattámogatott forgóeszköz-hitelhez is jut - mondta a polgármester.
A hazai piac szűkülésének ellensúlyozása érdekében a Mórakert erősíti exporttevékenységét a Baltikumban, Romániában, Csehországban, Szlovákiában, Ausztriában és Németországban. A szövetkezet átalakítja menedzsmentjét és szervezetét is.
A cég a vevőivel már megkötötte az idei esztendőre a szállítási szerződéseket, március közepétől pedig a korábbi évekhez hasonlóan megkezdi a hazai termelésű hajtatott zöldség értékesítését - hangsúlyozta Nógrádi Zoltán.
A legnagyobb hazai, évi 8 milliárd forintos forgalmú termelői és értékesítő szövetkezet non-profit módon működött, nem halmozott föl tartalékokat, a megtermelt nyereséget teljes egészében visszaosztotta a tagoknak. Miközben megteremtette az évi 70 ezer tonnás forgalomhoz szükséges logisztikai hátteret napi működésének finanszírozásához, forgóeszköz hitelre volt szüksége, és e források a pénzügyi válság kezdetével azonban eltűntek - fejtette ki Nógrádi Zoltán a közvetlenül több ezer, közvetve mintegy tízezer ember megélhetését biztosító vállalkozás gondjainak okairól.
Alapvető probléma volt a piacok szűkülése, a hazai fogyasztás visszaesése is. Pillanatnyilag pedig komoly gondot okoz a gyenge forint árfolyam is, mivel a szövetkezet abban az időszakban, amikor helyben nem terem hajtatott zöldség, importból látja el partnereit - mondta a polgármester, aki elismerte a gyorsan fejlődő szövetkezetnél komoly hatékonysági és szervezeti problémák is felmerültek.