Nem tájékoztatták a budavári önkormányzatot
A Budavári Önkormányzat pusztán a sajtóból értesült arról a hírről, hogy a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal 2007. december 31-én, működésének utolsó napján az Alkotmánybírósághoz fordult a Dísz tér 17. szám alatti ingatlanra elrendelt változtatási tilalom ügyében. Erről a Hivatal nem értesítette az Önkormányzatot.
Dátum: 2009-02-06 16:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128468
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:26.918117, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Önkormányzat továbbra is megalapozatlannak tartja a Közigazgatási Hivatal kifogásait az egykori Honvéd Főparancsnokságra elrendelt változtatási tilalommal kapcsolatban. Az erről szóló döntést december 11-én hozta meg a Képviselő-testület. Eszerint azzal, hogy a változtatási tilalmat folyamatban lévő ügyekre is alkalmazta a testület, nem valósított meg visszaható hatályú jogalkotást. Nem vitatható a változtatási tilalom elrendelésének jogi felhatalmazása sem, mert az építési törvény egyértelműen a települési önkormányzat jogkörébe utalja a településrendezési feladatokat.
Ismert, hogy a Képviselő-testület tavaly novemberben azért rendelte el a változtatási tilalmat, mert a Dísz téri romépület tervezett felújításának előkészítése kapkodva, ötletszerűen, a szakmai közönség és a nyilvánosság elől elzárva zajlott; alig négy hét alatt öt különböző tervvariáció készült. Az önkormányzat vezetése - felelősséget érezve a világörökségi védettséget élvező budai Vár iránt - ennek a méltánytalan rögtönzésnek vetett véget, és az új szabályozási terv megszületéséig változtatási tilalmat vezetett be. A Dísz téri romépülettel kapcsolatos megalapozott döntést a Budavári Önkormányzat azzal segíti, hogy az épülettel kapcsolatban a hivatalba beérkezett javaslatokat, észrevételeket eljuttatja az illetékeseknek. Reméljük, hogy a döntéshozók meghallgatják a szakma és a közvélemény álláspontját.
A Kormány döntésén múlik az is, hogy a budai Vár fejlesztésére bejelentett 11 milliárdos uniós forrásból fordít-e valamennyit a többi, már előkészített fejlesztésre. Hiszen a Dísz téri beruházás tervezett költsége öt milliárd forint, így a fennmaradó összegből számos halaszthatatlan feladatot lehetne elvégezni. Nincs akadálya annak, hogy megkezdődjön a Várbazárhoz szervesen kapcsolódó úgynevezett "Vízhordó lépcső" és a katasztrofális helyzetben lévő vári utak felújítása, a Szent György tér nyugati romkertjének rendezésére, vagy a magánberuházásban megkezdődött, majd az elmúlt év végén leállt Csikós-udvari mélygarázs sorsának rendezése.
Ha a Kormánynak nem pusztán a szavak, de a tettek szintjén is fontos a budai Vár, akkor nem "buktatja be" a fejlesztési projektet, hanem megfelelő döntés-előkészítés után, az említett beruházások megindításával elősegíti annak megvalósítását.
Polgármesteri Kabinet