Gyurcsány morális körmösei
Dátum: 2009-02-07 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128476
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:29.516558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Őszöd óta Gyurcsány Ferencnek nem jár az amúgy minden demokratikus politikust megillető jóhiszeműség. Őszöd óta Gyurcsány Ferenc minden egyes mondatát hazugságként kell fogadnunk, arra gondolva, hogy létezik valahol egy hangfelvétel, amelyen a kormányfő a korábban mondottaknak éppen az ellenkezőjébe lovalja bele magát.
Mindez onnan jutott eszünkbe, hogy a miniszterelnök erkölcsi kioktatással reagált Orbán Viktor február 3-i, a Financial Times-nak megjelent interjújára. "A hazug embert előbb utolérik, mint a sánta kutyát. Nem jó, ha az ember háta mögött összesúgnak, és összenevetnek, hogy ez a fickó hazudik" - utalt az MTI-nek adott nyilatkozatában a Fidesz elnökére Gyurcsány Ferenc. Igen, az a politikus, akinek a tévészékház lángjánál megolvasztott viasszal hitelesített pecsétes papírja van arról, hogy őt bizony utolérték. És ha van valaki, akinek nem is csak a háta mögött mosolyognak össze, hanem alkalmanként ezrek skandálják hazug természetét, akkor az bizony Gyurcsány Ferenc. Már csak emiatt is tartózkodnia kellene a miniszterelnöknek a morális körmösök osztogatásától.