Hiányos miniszterelnöki javaslatok
Hiányoznak a jó és célravezető javaslatok Gyurcsány Ferenc által közzétett jogszabályi változásokból. Féloldalas a lobbi törvény tervezett módosítása, átgondolatlan a bedőlő hitelek kezelése a jelenlegi miniszterelnöki javaslatokban. Országbíró Zoltán a Lakástulajdonosok Országos Érdekvédelmi Szervezetének elnöke szerint mindkét elképzelés hozzájárulhatna a magyar lakosság közérzetének javításához - de nem ebben a formában.
Dátum: 2009-02-07 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128482
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:31.489021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nyilvánvalóvá vált, hogy a korrupció Magyarországon az afrikai országok szintjén mozog. A magyarországi hivatásos politikai-gazdasági lobbi képviselője Országbíró Zoltán transzparens nyilatkozataiban és dokumentumaiban kritikusan fogalmazott a Miniszterelnöki Hivatal és egyes parlamenti bizottságok esetében a lobbi törvény sajátos alkalmazása, a "fekete lobbi" és korrupció tűrése miatt.
A nyilvános és átlátható hivatásos parlamenti lobbi a korrupció egyik hatásos ellenszere. Minden olyan "lobbizás", amelyik mellőzi a nyilvánosságot a korrupció előszobája. Füstös szobák, zárt ajtók ideje letűnőben egy modern társadalomban nem elfogadható és oligarchikus jelenségeket erősít.
Számos kérdés elkerülte a miniszterelnök és kabinetje figyelmét a lobbi törvény és azzal összefüggő intézmény a Közérdekvédelmi Hivatal létrehozásakor.Hasonló és az előbbinél rövidtávon még súlyosabb hiányosság, hogy a "bedőlő hitelek kezelésére" tervezett intézkedéseknél a miniszterelnök nem élt a társadalmi párbeszéd lehetőségével az érintettek a magánlakás-tulajdonosok tapasztalatainak a tervezetbe való közvetlen beépítés lehetőségével.
Még él a "MI mindent jobban tudunk" szemlélet a kormánykörökben? Lesz-e hát a lakosságot végre valóban segítő jogszabályi változás a végrehajtások, az árverezések területén? A társadalmi szervezetek veszélyeztetettségéről, a demokrácia kockázatokról külön sajtótájékoztatón emlékezett meg Országbíró Zoltán.
A televízió kérdésére elmondta, a társadalmi szervezetek szerepe kiemelten hasznos az országnak, az egyesülési törvényhez nem szabad jelen körülmények között hozzányúlni semmilyen módon.
Mindez felhívást jelent, minden társadalmi szervezet számára, hogy hallassa hangját a lakosság csoportjainak érdekvédelme érdekében a miniszterelnöki bejelentésekre reflektálva.
Álláspontunk szerint egyetlen felelős politikus sem mehet el párbeszéd nélkül a társadalmi szervezetek véleménye és kezdeményezése mellett. Gyurcsány Ferenc, vagy Kökény Mihály sem.
Várjuk az érdemi párbeszédet a változások generálásában érintett döntéshozóktól és visszamenőleg ható intézkedéseket a már napjainkra végrehajtottak esetében.
A kormány késlekedésének ne lehessenek ingatlantulajdonosok, lakástulajdonosok és védtelen családok a kárvallottjai.
A gazdasági válság áldozatainak számát a lehető legkisebbre kell csökkenteni.