A Fidesz az elkövetők azonnali kézre kerítését követeli
A Fidesz megdöbbenve áll az MKB Veszprém kézilabdacsapat játékosait ért brutális támadás előtt, és követelik, a rendőrség azonnal kerítse kézre az elkövetőket - közölte a párt frakcióvezetője vasárnap.
Dátum: 2009-02-08 11:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128509
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:40.083679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor közleményében azt írta, együtt éreznek az áldozat és a sérültek családjaival, a veszprémi szurkolókkal, és valamennyi kézilabdabaráttal, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.
A vasárnap hajnali összetűzésben Marian Cozma, a csapat beállósa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után életét vesztette. A három megtámadott kézilabdás közül kettőt késszúrások értek, a harmadikat, Ivan Pesicet pedig fejbe rúgták.