Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz reagálása a kormányszóvivői tájékoztatóra


Dátum: 2009-02-08 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128516
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:42.321960, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az idő és a körülmények immár végleg túlléptek Gyurcsány Ferencen és kormányán. Az már korábban bebizonyosodott, hogy a kormány képtelen a válság kezelésére, csak egyeztetéseket és megbeszéléseket tart, ahelyett hogy intézkedéseket hozna. Most már azonban az is kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya nem is érti a kialakult helyzetet, hiszen aki napi 235 ezer forintot tud elkölteni, és aki a válság kellős közepén Dubaiban nyaral, az nyilvánvalóan nem érti, hogy mit jelent a válság Magyarország és a magyar emberek számára.

Budapest, 2009. február 8.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek