Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány Bécsben mulatott a "Rocknagyi" koncertjén


Dátum: 2009-02-08 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:43.324346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tina Turner szombat esti bécsi koncertjén készülődött a rendkívüli kormányülésre Gyurcsány Ferenc. Az MNO úgy értesült, hogy a miniszterelnök és felesége a VIP-páholyból hallgatta meg az előadást, ahová 98 és 200 euró között lehetett jegyet kapni. A kormányszóvivő megerősítette: a miniszterelnököt és családját meghívták a koncertre. Bernáth Ildikó, a Fidesz országgyűlési képviselője képmutatónak nevezte a kormányfő viselkedését.

A szerkesztőségünkbe juttatott fotók tanúsága szerint Gyurcsány Ferenc és felesége Dobrev Klára Bárdos Andrással, a TV2 riporterével szórakozott szombaton Tina Turner bécsi koncertjén. A Magyar Nemzet Online úgy értesült, hogy a "Rocknagymama" előadását "számos magyar VIP" társaságában hallgatta meg a szocialista miniszterelnök. A koncertre a legolcsóbb jegy is 65 euró volt, ám a szociálisan érzékeny kormányfő és társasága páholyból hallgatta a We Don't Need Another Hero-t és a Golden Eye-t: ez pedig 98 és 200 eurós árat jelent. Azaz a Gyurcsány Ferenc által gyűlöltnek nevezett, 300 forintos árfolyamon számolva akár 60 ezer forintot is kifizethetett a koncertért a baloldal vezére.

Szeretne részletes útmutatást kapni a miniszterelnök

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök Tina Turner koncertjén járt szombaton este Bécsben - erősítette meg kérdésre válaszolva a kormányszóvivő a vasárnapi, soron kívüli kormányülés után tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a miniszterelnököt és családját meghívták a koncertre, aminek nagyon örült. Ahogyan annak is, hogy a koncerten nagyon sok magyarral - köztük közéleti személyiségekkel is - találkozott, akik odamentek hozzá, üdvözölték, és aztán közösen nézték a koncertet - tette hozzá. Daróczi Dávid kitért arra: a miniszterelnök azt kéri a fideszes politikusoktól, hogy adjanak útmutatást, mi az, amit a kormányfő válság idején tehet, és mi az, amit nem. Feltetette a kérdést: lehet-e válság idején moziba, színházba, koncertre menni? "Hogy ha színházba kíván menni a miniszterelnök, akkor milyen darabokat nézhet meg, és milyeneket nem: megnézheti-e például Woody Allen egy darabját, vagy kizárólag a Bánk Bánra mehet el?" - sorolta a kérdéseket a kormányszóvivő. A kormányfő arra is kíváncsi, hogy ha koncertről van szó, akkor "elmehet-e Tina Turner koncertjére, vagy kizárólag az Edda koncertjére mehet el". Ebben szeretne részletes útmutatást kapni a miniszterelnök a Fidesz képviselőitől - közölte.

"Hogy van képe ehhez Gyurcsánynak?"

Bernáth Ildikó, a Fidesz országgyűlési képviselője - egy másik témában tartott sajtótájékoztatón - arra a kérdésre, hogy mit szól a Fidesz ahhoz, hogy szombaton Gyurcsány Ferenc Bécsben volt sofőrrel, külön busszal Tina Turner koncertjén, azt mondta: "képmutató" a miniszterelnök viselkedése. "Akkor, amikor mindenkitől lemondást vár el, megértést vár el (...), akkor mégis, hogy van ahhoz képe, hogy ezt megtegye" - jegyezte meg Bernáth Ildikó.

A TV2 arról tájékoztatta lapunkat szóvivőjén keresztül, hogy Bárdos András csupán összefutott a kormányfővel a Stathalle büféjében.

Kapcsolódó elemek