Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Összeomlott az ipar decemberben


Dátum: 2009-02-09 09:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=128549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 08:51:53.693836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az évekig a legsikeresebbnek számító hazai ágazat, az ipar mutatja jelenleg a legsúlyosabb válságtüneteket. Akkora zuhanás volt decemberben a termelésben, hogy az még a tavalyi egész éves indexet is negatívba fordította.

A KSH előzetes számai szerint a nyers adat alapján 19,6, míg a munkanaphatást figyelembe véve 23,3 százalékkal volt kisebb az ipar kibocsátásának a volumene, mint egy évvel korábban. Már a novemberi, feleekkora visszaesés is rekordnak számított, amely után kevés szakértő számított ilyen mértékű romlásra. A szezonálisan kiigazított havi termelési index is elképesztő, 14,6-es zuhanást mutat az utolsó előtti hónaphoz képest, ez azt jelenti, durván másfél évnyit lépett vissza a kibocsátási szintben a szektor november óta.

Kapcsolódó elemek